Vadak tábora

A Béke feltételei...

A megszokottnál nyugodtabb nap volt a Sötét Szikla törzsnél: semmi verekedés a táboron belül, sem egy hatalmas hóvihar nem árnyékolta be a hangulatát, olyan átlagosnak napnak volt mondható. A 35 évével már veteránnak számító Surik Falker a sátrában üldögélt és barátaival nyúlhúst ettek, amit az előző sikeres vadászatuk során ejtettek. A törzs elég egységes volt, de mint minden közösségben mindig kialakultak kisebb zendülések, és ellentétek a tagok között. Ez egyfajta erőfitogtatás volt, amiben Suriknak is sokszor volt része, és leginkább győztesen került ki azok közül.
Azon a napon egy talán futárnak mondható fiatalabb ficsúr ment oda Surik sátrához:
- Őőő...Surik Falker?- kérdezte kicsit félénken.
- Ki más lenne talán az a Férfifejő Edric Hoare?- mondta az egyik nagydarab fickó, mire a többiek hangos röhögésben törtek ki, az Éjjeli Őrség parancsnokának pocskondiázására.
Persze ezt a fiú nem nagyon tudta hová tenni, fiatal volt még, kicsit együgyű is, a törzs egyik ismert felderítőjének fattya. A veterán tisztázta kilétét, és csöndre utasította kissé komolytalan társait, és várta a kérdést.
- A törzsfőnök vár benneteket a sátrába. Nekem úgy tűnt, mintha kissé feldút...feldúlt vagy micsoda lenne. Mindegy menjetek csak, siessetek.
A fiú, ahogy elmondta tovább is állt a törzsfőnök sátrának irányába. Bár Surik, szívesebben eszegette volna még a finom, frissen sült húst, érezte, hogy ez most nem az a szokásos látogatás lesz. Valami baj lehet, hosszabb ideje már nem fenyegette a táborukat semmi, a vadállatokon kívül. Két társával, Merdan Lotennel, a nagytermetű baltás harcossal, és Sior Onnennel a fiatal, de korához képest nagyszerű felderítővel ballagtak a tábor túlsó felében lévő hatalmas sátor irányába. Ők voltak a táboron belül a legjobb barátai, és mondhatni a testőrei is. Ahogy haladtak a csendes táborban, nem messzire tőlük egy kis csapat állta el az útjukat. Már messziről látta, hogy kik lehetnek azok: Dolan Raider és a sleppje. Ők voltak a táborban a bajkeverők, és bár a törzsfő már száműzni akarta őket többször is, nem tette azt, hiszen ők Surikék mellett a legjobb harcosai voltak. Habár egyszer még fiatalabb korában elverte Dolant, az mindig is próbálkozott fölényeskedni, és ha rágalmakkal is, de lejáratni öregebb társát. Surikot ez legtöbbször hidegen hagyta, de néha amikor összegyűlt a sok összehordott hülyeség, ami róla terjengett, akkor már muszáj volt kiállni magáért, és a nevéért. Egyébként is a törzsnek a tagjai egy nagy körben álltak mikor odaértek, mintha csak egy szervezett harcról lenne szó. Ebből most nem lehet kihátrálni, nem lehet szavakkal ilyen primitív embereket meggyőzni. Mikor elérték a kör szélét a szemben lévő oldalról lépett elő Dolan és két társa, akik inkább hasonlítottak kutyára, mint egy emberre:
- Szép nap ez egy verésre, nem igaz öregem? Mondhatnám úgy is, Tehénlakó!-ezen igazából senki nem nevetett, a társainak is egy-egy értelem nélküli arccal együgyűen vigyorogtak.
Ezt a pletykát is csak ő találta ki, az egyik küldetésen Surikék a fagy ellen marhákat nyúztak meg és azok szőrével védték magukat. Erre persze Dolan kitalálta, hogy ők felvágták has mentén a marhákat és bele másztak. Persze erről szó sem volt, de hát mindennel próbálkozott a harcos. Surik visszaszólt neki, mire ezt felelte neki:
- Pusztakezes harc, semmi fegyver, csak így kéz a kézben. - ajánlotta fel a feltételeket és nem sokkal később neki is álltak.
Sokáig keringőztek, aztán Raider kezdeményezett több ütést indított, amit sikerrel hárított Surik, viszont egy megcsúszott egy kicsit a fagyott talajon, és nem tudott figyelni az egyik ütésre így az betalált. Tiszta találat volt a bordáinak irányába, biztosan meg fog látszani később. Nem mintha ez lenne élete sérülése, de azért térdre rogyott a pillanatra. A tömeg is kicsit felhorkant, az ellenfele pedig próbálta kicsit magát éltetni, de a tömeg nem nagyon kedvelte, így az köpött egyet feléjük és kicsit átadta a kezdeményezést Suriknak. Most megmutathatja, hogy a rutinja mennyit számít akárcsak egy mezei bunyóban.

A Béke feltételei...

Surik korábban sosem volt a társaság középpontja, ami csak a felderítőkhöz való beilleszkedése után hozott némi változást. Mindig is a törzsét helyezte előtérbe, de a közös lakomák, a bujálkodás és a hosszú, éjszakába nyúló beszélgetések, általában a háttérbe szorultak. Persze mindig akadtak olyan kivételek, melyeket Surik minden alkalommal egy vérgőzös ütközetre cserélt volna.
A nyúlhús egy-egy falatjának, hosszú percekig történő rágása, általában ügyesen kimentette a közös étkezések során, így néhány elejtett szónál, sosem kellett többet mondania. Azonban az ifjú küldönc érkezése, szinte rögvest kiszakította gondosan megtervezett álcájából.
-Én volnék az. - emelte fel kevésbé zsíros kezét a magasba, társa humorával kicsit sem törődve.
A társaság jó kedve alábbhagyott társuk tekintete láttán, ki eközben nyugodt szívvel hajította félre a nyúlhúst, majd hátradőlve, kényelmesen elhelyezkedett. Széke kényelmét azonban, csak egy pillanatig élvezhette, ugyanis a törzsfő hívására, rögvest felpattant.
-Értettem. - bólintott Surik, majd azzal a lendülettel kivonult a sátorból.
Két felderítő társával az oldalán vonult a törzsfő sátráig, kik értetlen arcvonásait elnézve, úgy látta ők is meglepődtek a hívás hallatán. A sátor elé érve, azonban gyorsan kiderült mi is áll a háttérben. Dolan Raider és társai álltak Surik és társai előtt, kiket Surik maga is inkább tekintett ellenségnek, mintsem bajtársnak. "Csak egyszer vétenének nagyobb hibát a kelleténél...Rogall megértené, hogy miért kellett meghalniuk.." - gondolta.
A felderítőt nem érdekelték a szavak, melyek elhagyták Dolan száját. Sokszor hallotta már ezt a jelzőt és nem érezte magáénak. Dolan két társa is előlépett, mely láttán Surik is ökölbe szorította mindkét kezét. "Ennek csak egy vége lehet, mi ostobasághoz vezet..." - sóhajtott magában.
-Verés? Az a hír járja, hogy a Falon túli asszonyoknak is keményebb az ütésük, mint a tiéd...- felelte.
Az ökölharc nem volt ismeretlen Surik számára, bár értelmetlennek látott minden olyan küzdelmet, melyből mindkét fél élve távozik. Ennek ellenére, a közönség már kellően beleélte magát ahhoz, hogy kihátráljon, így elfogadta a kihívást.
Hosszasan kerülgették egymást, melyből úgy vélte, ellenfelét csakis a harag és az önteltség motiválja. Bizonyítani akar, mit Surik megértett. Néhány jól védett ütést követően, Surik alatt a jég egy pillanatra csúszósabbnak bizonyult a kelleténél, így egy óvatlan pillanatban találatot kapott. Épp a bordái közé, ami egy ökölharc során mindig rosszat jelent. Térde rogyott a találattól, izmai megfeszültek. Míg ellenfele a saját hiúságát próbálta megalapozni, a felderítőnek épp elég ideje jutott újból talpra állni. Jól tudta, hogy rajta a sor. Ellenfele elvárta a válaszcsapást, amit Surik alaposan megfontolt. Lassan próbált közelíteni, miközben kezeit maga elé tartotta. Bal kezével csapást indított, abban reménykedve, hogy ellenfele hárítani próbál. Ezalatt neki épp elég időt juttatva arra, hogy ott rúgja meg, ahol egy férfi se várná...

A Béke feltételei...

A közönség meghökkent kicsit amikor Surik a találatot bekapta. Természetesen nincs olyan ember a világon, aki még sohasem kapott be egy öklöst, viszont Surik elismert harcos volt a törzsében. Mikor sikerült  visszanyerni erejét, meg is ragadta a lehetőséget a kezdeményezésre. Megindította öklét, mire Dolan az arcához kapta az egyik kezét így azt simán védte. Viszont arra nem számított, hogy ellenfele a lábával indítja majd következő támadását, így bár igyekezett kivédeni, de csak a hasáig ért le a keze, és így az tisztán teljes erővel elkapta a lágyékát. Férfinak gyengébb pontja nincsen egy ilyen pusztakezes harcban, ennek megfelelően Dolan összerogyott, és fetrengett a hóban. A tömeg ha nem is ovációban, de hatalmas nevetésben tört ki, hiszen váratlan volt a veterán húzása. Ilyen harcoknál nincsenek írott sem íratlan szabályok, sem szóval senki sem vélte túl morbidnak a dolgot. Dolan két társán kívül, mert ők előrántották kardjukat és lassan közeledtek Surik felé, aki mellé már odaért Merdan az óriás, és kicsit megkésve beugrott mellé Sior is. Már majdnem egymásnak feszültek, amikor is egy hatalmas bárd csapott le a két csapat közé. Jól ismert bárd volt ez, hatalmas pengéjén csak egy csorba volt, a hosszú nyelén teli volt strigulával húzva, a végén egy koponya alakú faragás volt. Rogall egyik tanácsadója volt, aki a tömeg láttán odasietett, és véget vetett a harcnak. Idegesnek tűnt, bárdját ellentmondást nem tűrően vágta le a földbe. Eközben Dolannak is sikerült összeszednie magát, és felállt. A sok törzsi közül leginkább ezzel a taggal nem szeretett találkozni. Ekkor Nordin, Rogall tanácsadója megfogta és magához rántotta az ifjú bajkeverőt, hiszen tudta, hogy nem szereti Surikot:
- Idefigyeljél te ökör! Ha még egyszer feltartod, akit Rogall hív, ezzel a pengével csapom szét a mocskos fejedet!
Azzal az erővel úgy el is lökte, hogy Dolant a társainak kellett felszedni, aki gyengeségét úgy próbálta leplezni, hogy nem fogadta el sleppjének segítségét és gyorsan felugrott. A tömeg addigra lassan szépen fel is oszlott inkább az öregebbek maradtak ott, akik jól ismerték Nordint. Még valami olyasmit hajtogatott Dolan távozásakor, hogy így megöli, meg úgy kibelezi Surikot, ám azt már annyira nem lehetett hallani. Ezután Nordin odafordult Surikhoz, és bár ismerte a veterán, magához képest modortalanul szólt oda:
- Te meg minek keveredsz bele ilyenféle farokméregetésbe? Rogall hívott, elég sürgős lenne az ügy, nem várathat!
Bár Surik nem kezdeményezne ilyet, és ezt tudta Nordin is, ingerültsége nem várt stílust hozott ki belőle. Ütemesen sétáltak amíg oda nem értek a sátorhoz. Hatalmas volt az, a többi közül jól kiemelkedett, nem csoda, hiszen a törzsfőé volt. Mikor beléptek Rogall mellett egy varg és egy tiszteletreméltó felderítő volt, aki inkább már csak tanácsokkal és rutinjával segítette a törzset, mint harci erejével. Valamiféle fegyvert tanulmányoztak ketten, míg a varg valamilyen állat testben kémlelt. Mikor közelebb értek Rogall felnézett és idegesen szólt oda felderítőjének és két társának:
- Hol voltatok, jó ideje, hogy elküldtem szerencsétlen kölyköt. Tudom, hogy együgyű, de azért gondoltam időben teljesíteni tudja egy rohadt üzenet eljuttatását.- csapott ököllel az sámli szerű állványára ami az ököl helyén be is horpadt.
Az öreg felvette a fegyvert és odanyújtotta Surikékhoz. Merdan és Sior nem nagyon tudta mire véljék, elsőre igazából egy egyszerű csatabárdnak tűnt. Primitív csontberakásos fegyver, egy kétélű pengével a végén. Az öreg némi várakozással belekezdett mondandójában:
- Ez egy thenn fegyver, és ez nem valami jó jel. Azt hallottuk, hogy egy thenn csoport kivált és elindultak dél irányába, hogy majd ők megmásszák a falat. Ezzel nem is lenne baj, viszont el kezdtek fosztogatni, és megtámadták a tőlünk nem messze lévő kis törzset. Bár már küldtünk ki felderítőt, csak a vargunk tért vissza, ő hozta el nekünk ezt a fegyvert farkas alakjában.
Mikorra megemlítették, a varg is visszatért testébe és ő is hozzászólt:
- Nem sokan vannak, de annál vérszomjasabbak, emberhúst is esznek, ezt még a tábor megtámadása előtt láttam. Mocskos népségek ezek én azt mondom.
Rogall kicsit elgondolkozva hallgatta a többieket, és kicsit gondterheltnek tűnt. Jól ismerte a thenneket, kettőt még a törzsbe is befogadott, dehát meg is volt velük a baja. Nagyszerű harcosok a végsőkig kitartanak, viszont ha elszáll a fejük akkor még a törzsre is veszélyesek voltak. Mikor a varg is befejezte mondandóját felállt és egy nagy sóhajjal elkezdte ő is:
- Surik, hát látod... ide jutott a nagy békénk a thennekkel. Tudom...tudom, hogy nem pont ezekkel kötöttük, hanem vezetőjükkel, de akkor is...Az is igaz, hogy vadak, mi sem tartjuk be mindig a szabályokat.
Nordin, aki látta Surik tökönrúgását magában mosolygott egy pillanatra és megbökte kicsit Surik egyik társát, Siort. Ezt meglátta Rogall és rákérdezett a történtekre:
- Tudnom kéne valamiről? Már megint Dolan Raider meg kis bandája volt? Remélem megadtad neki ami jár...Sajnos én nem adhatom törzsfőként, de ha lehetne akkor annak a féregnek nem lennének belsőszervei.. Visszatérve Surik feladatom lenne a számodra. Fogj 10-15 embert akit csak akarsz és derítsétek fel azt a falut, hogy ott vannak-e még a thennek. Ha lehetséges le is kellene őket vadászni, nem szeretnénk ha hozzánk is becsődülnének. A vezetőjük Mandor, elég dörzsölt fenevad és én már találkoztam vele...-hallgatott el egy pillanatra- Ő volt aki ellopott tőlünk értékes tárgyakat: a korábbi törzsfőnk harci vértjét és fegyvereket. Szeretném, hogy azt is visszaszerezd, és ne aggódj, tudod, hogy meghálálom. Induljatok el még napkelte előtt.- zárta beszédét, és valamiféle lőrébe beleivott.

Surik elégedetten húzta ki magát, miközben társa a földre hullt. Nem tartotta nagy harcosnak Dolant, de ennél többet várt tőle. A gúnyolódó két társa azonban rosszul vette önjelölt vezetőjük kudarcát és kivont karddal indultak a felderítő felé. A felderítő nem volt ideges, még a fejszéjét sem rántotta elő. Kivárta, hogy merre sodorják az események és csak a végső esetben kívánt a fegyveréért nyúlni. Szerencsére, Merdan és Sior közbenjárásának, épp elég ideig tudták hárítani a dolgot, míg nem egy mindenki számára ismerős bárd hasított közéjük. Rogall tanácsosát, szinte mindenki tisztelte, még ha Rogall mellett ez a tisztség kissé nevetségesnek is tűnt. Surik túlságosan is önfejűnek tartotta Rogallt ahhoz, hogy mások véleményére adjon, főként vénségére. A harag úgy hunyt ki a felek szemében, ahogy a bárd földet ért. Közben Dolan is feltápászkodott, mit a tanácsos félreérthetetlen figyelmeztetése követett. Surik úgy vélte ezzel még nincs vége a kettejük közt fennálló ellenségeskedésnek, de jobb híján ezzel is beérte.
-Rogall ebei egyre zabolátlanabbak. - biccentett a távozó Dolanék irányába. - Ismerhetnétek már annyira, hogy tudjátok mi erről a véleményem...
Nordin dühén a felderítő is meglepődött, de nem tette szóvá. Rogall sátrában, azonban egy felderítő és egy varg is fogadta őket. A vargokról Suriknak megvolt a saját véleménye, melyben elismerte a hasznukat, de titkon tartott minden olyantól képességtől, mely efféle hatalmat hordoz magában. A felderítő valamiféle fegyvert vizslatott, míg a varg, csak testben volt jelen. Rogall ledorgálta az újonnan érkezőket, köztük Surikot is, majd az előbb vizslatott fegyvert tolta eléjük. Mivel senki nem szólt közbe, így Rogall folytatta.
-Úgy lesz, ahogy kívánod. - hajolt meg Surik. - Viszont kérném, hogy Dolan Raidert bocsájtsd a rendelkezésemre, míg tart a küldetés.

Rogall meglepődött egy kicsit, és előredőlt a bundákkal lefedett kis trónján.
- Dolan Raidert? Miért akarod őt magaddal vinni? Még akár bajt is okozhat..Igazából nem téged, hanem a küldetést féltem.
Szólalt meg a vezető, majd a válaszra várt. Valamennyire igazat is adott a veterán felderítőnek, hisz jobb az ellenségeinket minél közelebb tartani. Így nyomon követhetőek a mozzanatai, és nem olyan váratlanok az aljas húzások. Miután meghallgatta Surik válaszát, folytatta beszédét:
- Nem bánom hát legyen, vidd magaddal, majd beszélek vele. Még rendelkezésre bocsátom a vargot, tartson még veled Sior és Merdan is. Azon kívül azt hívsz akit csak szeretnél. Térjetek most nyugovóra, napkelte előtt pakoljatok fel a szükséges dolgokkal, és induljatok el Farkasszirt irányába, onnan jól megfigyelhetitek a helyet.
Hamar eljött a napfelkelte, Surikot társai ébresztették, igazából Merdan a nagydarab böhöm rázta fel elég erőteljesen. Mikor összeszedték magukat lassan neki is vágtak az útnak. Az időjárással sajnos most nem volt szerencséjük, hózivatar csapkodta arcuk fedetlen részeit, és úgy araszolt a 15 főből álló csapat: Surik és két társa elől, mögöttük haladt a varg és két testőre, ezután jött csak Dolan Raider és csapata. Dolan nem szívesen jött, látszott is rajta a kedvtelenség és a dacosság. Nem volt ez olyan új dolog, viszont ő sem mondhatott ellen Rogall parancsának. Sokat haladtak, és érdekes módon Dolan kezdett bele a társalgásba, ami inkább hangzott nyavalygásnak a többiek számára:
- És hova megyünk egyébként? Mert azt sem tudom, hogy mi is a küldetés lényege, azt mondták nekem, hogy veled megyek vagy kiherélnek...Így nem sok választásom volt...
Szögezte a csapat vezetőjéhez, Surikhoz a kérdést.
Ahogy haladtak tovább, csendesedni kezdett az időjárás. Felbaktattak egy domboldalra, ami már csak fél napi járásra volt az úti céljuktól, Farkasszirtől. Viszont már megálltak, és le is verték a táborukat. A vacsorájukat fogyasztották, csak egy kis parazsat csináltak csak, hiszen már egy nagyobb tűz feltűnést kelthetett volna a környéken. Viszont a vadállatokat így is idevonzotta a sült hús illata. Egy falka farkas vette körbe a táborukat. Gyorsan összekapták magukat, és védekező pozíciót is felvették. A farkasok bár nem nagyon voltak nagyok, viszont annál éhesebbek...És hát az éhes állatnál nincs veszélyesebb. A farkasok megrohamozták a tábort és egyenként támadták meg a felderítő csapatot. Merdan az óriás felé ugrott az egyik, amit pusztakézzel nyakánál fogott meg és azzal a lendülettel vágott hatalmas erővel a hóba. A többiek is derekasan harcoltak. A falkavezér alfahím indult meg Surik irányába, elsőre a keze felé irányította a hatalmas állkapcsának éles fogait. Suriknak azonnal cselekednie kell, különben ő lesz a vacsora..

-A legjobb harcosaink közt tartjuk számon, független a személyétől. - nézett egyenesen Rogall szemébe a férfi. - Ostobaság lenne hagyni, hogy a seggét melegítse, míg a többiek a thennek vérét ontják. A küldetésért pedig engedd meg, hogy én feleljek.
Az már nem állt Surik szándékban, hogy arra is választ adjon, ha netán Dolan a küldetés során gondot okozna, odakint nem kötik őket a tábor szabályai. Azonban Dolan nem is emiatt szerepelt a tervében. Sokkalta inkább szeretett volna egy kiváló harcost az oldalán tudni, még ha a táboron belül nem is jöttek ki egymással.
Másnap a felderítőt Merdan ébresztette, nem kis lendülettel. Surik kábán pattant fel az ágyából, majd rövidesen útnak is indultak. Kételyek gyötörték a küldetéssel kapcsolatban. Rogall szemében újból azt a mindent átmaró gyűlöletet látta a thennek iránt, amit eddig is. Emellett szokatlan volt az is, hogy törzsfőjük a thennek vezérének vérére szomjazott. Törzsük leginkább a védelemre összpontosított és még soha nem volt szükségük arra, hogy emberre vadásszanak. Útjuk során még az időjárás is keresztbe tett nekik, amit a felderítő elfojtott szitkok szórásával minősített.
-Thennekre vadászunk, szóval tartsd közel magadhoz a fegyvered. - morogta Surik Dolannek. - Ha pedig harcra kerülne a sor, legalább olyan gyorsan sújts le, ahogy a nyelved pereg.
Idővel az időjárás is csillapodni látszott, amit a csapat kitörő lelkesedéssel fogadott. Úgy félnapos járóföldre a céljuktól, egy dombon vertek tábort, amit most kivételesen Surik is örömmel fogadott. Egy kis parázsnál kuporogva fogyasztották vacsorájukat, miközben egy farkasfalka bukkant fel körülöttük. Szinte rögvest felvették a védekező alakzatot, de az állatokat nem rettentette el a felderítők harci állása.
-Aki teheti tűzzel próbálja távol tartani őket! Varg te pedig próbálj alászállni egybe! - ordította a férfi.
Azonban a felderítőt a falka alfa hímje vette célba, miközben éles fogait vicsorítva közeledett. Surik előretartotta bal kezét, miközben jobb kezében a fejszét igazgatta. "Korcsok." A tűéles fogak és az előretartott keze közti egyetlen védelmet, az alkarján végigkúszó bőrből készült védőkesztyű jelentette, ami egyben a bőrpáncél részét is képezte. A férfi arra számított, hogy az állat jobb híján a karjába kap, melyet az alkarvédő képes lesz felfogni. Jól tudta, hogy a farkas leginkább torokra támad és biztos pozíciót vett fel arra az esetre, ha ez történne. Legbelül azonban abban bízott, hogy az állat örömmel veti magát az előretartott kezére, miközben ő a másikkal egy éles csapást mérhet a koponyájába.
"Sikerülhet, csak rajtad múlik, te dög... - köpött ki a gondolatra."