Lord Ewan Swann

Név: Lord Ewan Swann
Faj: andal
Nem: Férfi
Kor: 26
Titulus: Feketetoll, Kősisak ura
Foglalkozás: Kősisak ura
Család: édesapa: Oswald Swann (halott), édesanyja: Teffany Caron (él), nővére: Christabel Swann (él), nagybátyja: Richard Swann (él) hitvese: nincs
Lojalitás: Baratheon Ház, Swann Ház
Felszerelés: Páncélzat, hosszúkard (Fény és Sötétség), tőr, butykos

Kinézet:  Külsőjéről annyit lehetne elmondani, miképp elég átlagos. Ez kiteljesedik a testmagasságára, illetve a testalkatára is, azonban erőteljes váll, illetve felsőtest jellemzi némi súlyfelesleggel. Fejszerkezete ovális alakú, nem túlságosan markánsnak mondható. Szeme színe mogyoróbarna, mely kifejezés a szivárványhártyájának zöld, illetve barna színek keveredésére utal. Hajzata világosbarna színű, amelynek néhány tincse bronzosan fénylik a napsütésben. A haja ezen kívül rövidre van vágva, ami némileg hullámos. Többnyire szakállt, vagy borostát visel, ami idősebb külsőt kölcsönöz számára. Megjelenését színpompás vért egészíti ki, mi alatt láncing, valamint kidolgozott mintájú finom tapintású ruházat rejlik. Az átlagos ruhái, továbbá harci öltözékét is a Swann Ház színei, illetve címerei borítják.

Jellem: Őszinte és barátságos. Olykor-olykor eléggé szentimentálisnak lehet mondani, ki igazi álmodozó, s gyakran szeret visszaemlékezni a múltra. Udvarisság és túlzott illedelmessége ellenére ravasznak lehet mondani. Néha elég gőgös tud lenni, amely tulajdonsága szeszélyességgel is párosul. Ideáljaival senki sem szállhat szembe. Jó a memóriája, így képes a legapróbb részletekre is emlékezni. Intuitív személyisége miatt gyakran hagyatkozok megérzéseire. Megfontolt emberként, mindig szeret a jól kitaposott úton haladni. Elég sokat jelent neki a rokonszenv, továbbá az ellenszenv, hogyha valaki ellenszenves számára, attól elzárkózik. Nehezen bíz meg emberekben, így nagyon kevés személyt enged a belső köreibe. Igen komplikált természete van.

Előtörténet: Oswald nem igazán szeretett, várakozni főként ily nehéz időszakban. Folyamatosan fel-alá járkált a kőpadlón. Nem igazán törődött vele, ki látja most kétségbeesetnek, hiszen aggódott családjáért, illetve újdonsült örököséért. Lánya illetve bácsikája türelmesebbek voltak, bár rajtuk szintén látszottak az izgalom jelei. Néha egy-egy nyögés, vagy sikoly hangzott el, mi betöltötte az egész folyosót. Kezd kissé elhúzódni a vajódás, ezért egyre kockázatosabb minden egyes újabb perc. Hamarosan azonban egy gyermek is hallatja a hangját. A mester ki is hozta az újdonsült jövevényt. Szerencsére semmi komplikáció nem fordult elő. Mind Lady Swann, illetve Ewan Swann-nak nem esett baja. Már ez is nagy örömnek számított, mégis végre volt egy fiú örökös, ki továbbviheti a Házat. Oswaldnak nem is akadt többé kételye feleségével kapcsoltban, hisz teljesítette kötelezettségét. Az újdonsült öccsének még a leány is örült. Igaz így lejjebb került az öröklési létrán, ellenben akármelyik nemesi család ilyen menyasszonyt keres. Miután teltek az évek, hiába számított leendő földesúrnak a fiú, ugyanúgy neki is tanulnia kellet, továbbá voltak kötelezettségei. Howell mester által rengeteg mindent megtanult. Az öreg értett a stratégiához, a közgazdasághoz, természettudományhoz, történelemhez, valamint csillagászathoz, ezen kívül még jó pár dologhoz, mégis ezekre volt inkább szüksége Ewannek. A tanítását mindig is szívesen fogadta az öregnek, bár gyakran jobban érdekelte őt a vívás, hajózás, s vadászat. Többnyire apja parancsnoka tanította Ser Rylen, néha pedig édesapja, továbbá nagybátyja. Szeretett kardal vívni, hiszen hozzátartozott az egyik legfontosabb dolgok közé, amitől lovag a lovag. Eleinte viszont kicsit nehezen ment számára a dolog, azonban addig küzdött, mígnem bele nem jött. Lassan pedig már igazi kardal is gyakorolhatott. Igaz rövidkard volt és nem élezték ki, csakhogy annyira csodálta azt a fegyvert, miként rögtön el is nevezte Pihetollnak. Sokan jót kacagtak, hisz maga a név is elég gyerekesnek számított, ugyanakkor viccesebb a fiú, hisz a névvel ellentétben látszott, miként jócskán megküzd a súlyával.  Az íjászatba is belemerült lassacskán a vadászat miatt, habár nem kitűnően művelte azt, mégse lehetett kritizálni érte. Az apjával néha még ki is hajóztak. Meséltek egy bizonyos Essos-rol a tengerészek. Igaz már tanult Ewan, Howell által is róla, viszont a tengerészek sárkányokról, különleges teremtményekről, gyilkos növényekről diskuráltak. Érdekes volt azt a másik földrész, így elhatározta miként egyszer eljut oda. A mestert hazatérésük napján meg is kérte miszerint tanítsa meg a nyelvükre. Szerencsére az idős férfi tudott valyriai nyelven. Az egyik éjen azt álmodta az ifjú, miként díszes páncélban megnyeri a leghatalmasabb lovagi tornát. Megannyi vitéz ünnepelt, illetve féltette nevét. A hölgyek pedig mind rózsát reméltek tőle. Hatalmas lakomát csaptak a tiszteletére, s maga a Vihar Király is fejet hajtott nagysága előtt. Midőn felébredt vágyainak megtestesüléséből, kiment az erkélyére. A telehold csodálatosan tükröződött az óceán csendes vizein. Hirtelen ajtókopogásra lett figyelmes az örökös.
- Igen! Ki az? - kérdezte ámulattal, mégis ki zavarhatja nyugalmát.
- Én vagyok az Christabel! Remélem nem zavarlak. - késleltetve szólalt meg az aggodalommal teli hang.
- Nem! Ébren vagyok. Nyugodtan gyere be. - fogadta udvariasan a nővérét, majd hellyel kínálta őt. A leányzó mint mindig gyönyörű volt. Mahagónibarna haja, s tengerkék szeme igazán különlegesnek mondható. Néha még szóbeszédről is hallani, miszerint egész Viharföldön ő a legszebb hajadon. Mikor leült testvére mellé búsan meredt maga elé.
- Talán valami baj van? - érdeklődött Ewan idősebb vére iránt, a lány kissé szipogott, utána váratlanul átkarolta őt.
- Jaj Ewan! Apán nekiígért Lord Conningtonhoz. - szólalt meg nagy zokogás közepette a lány.
- És ez miért baj? Tudtommal Lord Conningtonról az a hír járja, miszerint bátor, és becsületes fess férfi. - érdeklődött kissé zavarodottan, mivel nem értettem mégis miért sír Christabell.
- Jó persze én is tudom! De akkor elkell költöznöm Varjúfészekbe, s nem látlak többé titeket. - magyarázta a gyengébbik nem tagja.  Beletörődött az ifjabbik, mégse ejtett könnyeket. Ő már a Swann Ház leendő örököse, még csak titokban se mutathatja a gyengeség jeleit.
- Tudom... remélem megtalálod a boldogságot. Ne félj én mindig meglátogatlak téged. - kívánt neki sok szerencsét, illetve homlokon csókolta azt. Két héttel később meg is tartották az esküvőt. Igazán szép szertartást hatalmas lakodalom követte. Chistabel csak úgy ragyogott. Griff-fészekben jól bántak a vendégekkel. Megannyi csodálatos étek, illetve jó ital került az asztalra aznap. Oswald Swann büszkén figyelte végig, ahogy újabb nagynevű család csatlakozik zászlója alá. Nem is késlekedett fiát se kihagyni tervéből. Félév elteltével  Dickon Morrigen fegyverhordozója lehetett, mi igen nagy megtiszteltetésnek számított. Dickon a Viharkirály leghűségesebb emberének számított, ami nem is csoda, hiszen ódákat zengtek bátorságáról, mi több vakmerőségéről. Hiába ezen jó dolgokat is fekete fellegek fedték be, amint megérkezett a holló minden egyes házhoz. Valami idegen hódító és királynői követelték maguknak az egész kontinenst. Gőgös Argilac nem akarta átadni önként területeit, s behódolni. Magához gyűjtötte rögvest zászlóhordozóit, majd megkezdődött a csata. A kezdeti sikerek ellenére, hollók hozták hírül Harrenhal elestét. Fekete Harren a Viharkirály legnagyobb ellensége elesett. Ez jó hírnek számított volna, hogyha nem maga a Viharföldeket kiszemelő Targaryentől érkezik. Gyorsan belefészkelte magát jó pár földesúr fejébe a gondolat, miszerint az a hatalmas vár se tudott nekik ellenállni. Sokan dobták el kétségbeesésükben kardjukat, mégis a Viharkirály még mindig nagyobb sereggel rendelkezett. El is döntötte, miszerint kivonul riválisa elé, aztán méltósággal megküzd vele. Ewannek is csatlakoznia kellet. Nem örült neki, de kíváncsivá vált a gondolattól is, miként közelről végigkísérhet egy csatát. Bronzkaputól délre sorakozott fel a sárkányos lobogó. A dombok előnyt nyújtottak nekik. Alattuk pedig elterülve láthatták, amint Durandonok fekete szarvasos lobogója bősz méltón lengedezik a szélben. Az ifjú Swann a Morrigenekek sátrában várakozott urára. Éppen kardját élesíttette, aminek súlya a megszokottnál jóval nagyobb. A hatalmas fegyver, keresztvasának közepe elvolt látva a varjú motívummal, a szélei pedig mintha szárnyak lettek volna. Szép kovácsmunkának, ami igazán ékesítette készítője nevét. A fegyverhordozó is ilyenre vágyott, hogyha valaha lovag lesz. Amint beérkezett a sátorba Varjúfészek ura, rögvest felugrott Ewan.
- Add ide a kardom fiú! Éppen a tanácskozásról jövök. Most akart támadni a Gőgös. Ez az idő pont megfelelő a Viharföldieknek. - jegyezte meg Lord Morrigen, miközben kardját odanyújtotta neki apródja. A következőkben páncéljának övcsatjaival babrált.
- Igazán ígéretes ez a csata jó uram. Szerintem megnyerjük, s legalább visszaküldjük őket oda, ahová valók. Szeretem Essost, mégis úgy gondolom nekünk ne holmi idegen királyok parancsoljanak. - jegyezte meg a gondolatait a fiú, miközben az utolsó simítást is elvégezte. Immár csatára készen állt az úr. Csapataival felsorakoztak az esőtől áztatta földeken. Az első három támadás sikertelennek bizonyult. A lovak lendületüket elvesztették rohamkor, így nem is nagyon lehetett őket használni. Mikor azonban a lándzsásokra került a sor megmutathatták erejüket a viharszülöttjei. Dombról dobra haladtak a Durandonok seregei. Hátuk mögött holttesteket, s vértől áztatott mezőket hagyva. Orys Baratheon seregei nem mutattak nagy ellenállást. A csata beletorkollott az estébe. Amikor felértek azon dombra hol Rhaenys, illetve sárkánya vezette a csapatokat minden elveszett. A hatalmas tűzokádó az útjába kerülő harcosokat, vagy elevenen elégetett, vagy megette. Még Dickon Morrigen és Feketerév fattyát is. Swann az ádáz teremtmény lehelete elől lebukott, valamint néhány holttest elszenesedett vas, ezenkívül izomkötetének összeolvadt védelmét kereste. Kissé kormos lett, na meg érezte az égető érzést, de a szerencsések közé tartozott.
~ Félelmetes ez a teremtmény. Azt hittem nem is létezik ilyen, azonkívül csak megfélemlítésként hintették el a Targaryennek.  Az ott akkor Rhaenys, lehet a bestia hátán. Igazán szép nő, mégse ez a megfelelő idő elmélkedni róla.  - futott végig ez a gondolatsor agyán, miután észlelte a veszély elmúlását menekülni kezdett. Az egyik harcos azonban útját állta. Az egyik halott kezei közül elvett karddal védekezhetett csak az úrfi. A fekete színeket viselő katona alabárdját ide-oda lengette. Ewan igyekezett a tanultakat alkalmazni. Megvárta a megfelelő alkalmat, majd lecsapott. Az ellenfelének bárdját kiütötte kezéből. Nem is tudta mit tegyen. Még soha sem ölt embert. Az előtte lévő férfi a kegyelemért követelőzött, ám közben az elveszett fegyvere felé hátrált. Nem habozhatott, megfogta pallosát aztán átdöfte riválisa szívén. Hatalmas hangzavar figyelmese lett nemsokára. Argilac Királyt legyőzte a Baratheon. Minden egyes zászlóhordozója abbahagyta a harcot. Csüggedten tértek vissza otthonaikba. A hír hallatán Richard Swann fel is kereste unokaöccsét, valamint hazavitte. A királyságnak vége lett, miután Argella Durrandon a Viharkirály egyetlen örökösét saját várvédői kiadták Orys Baratheonnak. Az újdonsült uralkodó elvette legyőzöttje lányát, illetve felvette annak családi címerét. Oswald Swann pár napra rá elhunyt. Fia azonban megtette kötelezettségeit. Esküt fogadott a Baratheon Háznak, valamint I. Agon Targaryennek. Mára lezárultak a háborúk és törékeny béke honolt a birodalomban. Ewan pár napja tért vissza Essosból. Elsőként meglátogatta édesanyját, azt követően nővérét. Most otthon gondolkozik azon, miként meglátogassa e Királyvárat.

Üdvözöllek az oldalon!

Nagyon szép előptörténet, kellőképpen alapos és hangulatos, a játék történelmébe tökéletesen passzol, így nem is kell mást mondanom, mint ELFOGADOM!
Kősisak Urához méltóan, 50.000 Aranysárkánnyal jutalmazlak.
Ne feledd a karakterlapot, jó játékot a továbbiakban!

Rendben, köszönöm!