Az Öreg Fogadó

Az idő egyre rosszabbra fordult, miközben Ser Hoster egymagában lovagolt a sáros úton. A csuklya, mely a fejét fedte volna az istenek sírásától, már teljesen átnedvesedett, ezért vizes hajának tincsei a homlokához tapadtak. Komor arccal nézett az égre, miközben egy kósza villámot kísért mennydörgés robaja. A hátasa ettől prüszkölni kezdett, szegény állat nem rajongott az efféle időjárásért. Kicsivel gyorsabbra vette a tempót, tudta, idáig majdnem egy fél délelőtt ment rá, hogy elhagyta Harroway Nagyúr Városát, ezért a közelben kellett lennie az Öreg Fogadónak, melyről oly sokan áradoztak. Állítólag kifogástalan ellátásban részesítették az ott megpihenni kívánó vendégeket. Tengerszem örökösének gyomra korgott, a páncélján kopogó esőcseppek hamar beszöktek az acélmunka alá, így szó szerint bőrig ázott a férfi, hiába viselt még tunikát is. A fák lombkoronáin keresztül megpillantotta az égbe nyúló kéményt, ahonnan füst szállt felfelé. Már a tűz gondolatától is vágyódni kezdett. Zúgóban is gyakorta tapasztalt hasonló időjárást, mégsem tudta soha megkedvelni rövid élete során. Az istállónál lefékezte négylábú társát, majd bőrcsizmájával a pocsolyával megfűszerezett sárba toccsant. Egy szakadt öltözéket viselő fiú lépett ki a biztonságot jelentő fedél alól, ezt követően óvatosan megközelítette a páncélba burkolt nemest.
- Ne félj kölyök, nem vagyok rablólovag!- harsant fel az ifjú Mallister hangja, azután egy aranysárkányt nyomott a lovász kezébe, ki aligha lehetett tíz évnél idősebb.
- Hálásan köszönöm, Ser! Lecsutakolom a kancádat, oszt' annyi zabot rakok eléje, hogy meg sem tudja majd enni.- villantotta ki hiányos fogsorát a gyermek, miután zsebre vágta a jutalmat.
- Csak nehogy gurulnom kelljen vele hazafelé!- mosolyodott el Hoster szintúgy vidáman, s megközelítette a bejáratot. Kinyitotta az ajtót, a szokásos szag és ricsaj egyvelege fogadta. Nem is számított kevesebbre, sem többre. Egyesek gyanúsan rápillantottak, mások nem is foglalkoztak jelenlétével. A lábai között rohant át valamiféle macska, majdnem felbukott a bestiában.
- Hét pokol!...- mordult fel, nem sokkal később leemelte fejéről indigókék csuklyáját, a pulthoz lépdelt.
- A istenek áldása reád, fogadósasszony!- köszöntötte. - Húsos pitét ennék, amit friss tejjel öblítenék le. Aztán egy kancsóval a legjobb vörösödből!
A rendelés leadása furcsa lehetett, hisz a tej és bor összhangja könnyen folyékonnyá tehette az ember belének tartalmát, noha Hosternek ilyen problémái sosem akadtak. Egy szolgálólányra lett figyelmes, kinek gyönyörű szép búzaszőke haja volt, kék szemei. Habár ruhái szegénységről árulkodtak, a vonásai egyáltalán nem. Az Ezüstsas Lovagját megigézte a lány külseje, majd zavarodottan kapta el róla tekintetét. Szófukaron foglalt helyet egy üres asztalnál, hideg tenyereit gyertyafény köré fonta, azután várta a kiszolgálást.

A fogadósasszony igencsak nyájasan viselkedett a lovaggal, habár ez őt nem lepte meg különösképpen, hiszen hozzá volt szokva az efféle modorhoz, amennyiben olyan helyre tévedt, hol a nemes emberek nem sűrűn fordultak meg. Az idősebb asszonyság valószínűleg savanyú levelet rágcsált, melytől a fogai különleges színben pompáztak. Hoster számára ez nem bizonyult túlságosan elkápráztatónak, mégis szelíd mosollyal reagált a kedves beszédre. A leánnyal, kit Tengerszem örököse alaposan szemügyre vett, nem viselkedett oly gyengéden. Az ifjú Mallister pár másodperc erejéig azon kezdett töprengeni, szerencsésnek avagy szerencsétlennek mondhatóak-e a közrendű emberek? Elvégre, nem kellett törniük a fejüket a világ nagy dolgain, mégis az ostor túlságosan sokszor csattant a hátukon. Pláne, amikor háborús állapotok uralkodtak, akárcsak jelen esetben, noha Westeros kontinensén még aligha dúltak csatározások. Az asszony leadta a rendelést az Ewa névvel illetett leánynak, majd eltűnt a színről, amit az Ezüstsas Lovagja kissé furcsállt, ugyanis a vendégsereget ki kellett szolgálni. Végigmérte a fogadó népességét, nos meglehetősen sokan voltak már olyan szinten a jobb és rosszabb fajta italoktól, hogy nem kívántak belőle többet. Vajon azért is elkérték a szálláspénzt, ha valaki az asztalra borulva töltötte az éjszakát? Némán indult volna az kiszemelt asztal felé, csakhogy egy kérdés intéződött irányába, lágy hangon. Hoster egy csöppet megilletődve pillantott maga mögé, belenézett a nefelejcs színeiben pompázó íriszekbe, s némi késéssel hagyták el száját a szavak:
- Igen... Szükségem lenne a pihenésre. Köszönöm!
A székén csücsülve a lángot vizslatta, a fények játékát ujjai között. Egyszerű, mégis formás tartóba volt beleállítva a már félig leégett viaszrúd. A következő percben ismét azon kapta magát, miszerint a leány ténykedését tanulmányozta. Gondoltai a villanás sebességével tévedtek újra otthonára, mikor egy ajánlat célozta meg személyét. A szokásos, halvány mosolyát vette elő, mielőtt bármiféle válaszra nyíltak volna ajkai.
- Ez igazán nagylelkű tőled. Mi is volna nemesebb feladat egy magamfajta lovag számára, mint segíteni a bajbajutott ifjú hölgynek?- tette fel a költői kérdést, azután megemelte ülepét, ezt a szék nyikorgása is jelezte, hiszen a teljes páncélzat nem volt egyszerű teher a legjobb fából eszkábált ülők számára sem. Elindult a leány után, egyenesen a pince irányába. Őszintén szólva, soha nem fordultak felé hasonló kéréssel, talán nem merészeltek, vagy szükségtelennek bizonyult, mégsem érintette sértőn a dolog. Nemes atyja bizonyára felháborodott volna ezen felkérésen, ám ő nagyúr volt. Hoster pedig lovag, s nagyon is jól emlékezett még az esküjére. Legbelül úgy érezte, ezen cselekedetével több dicsőségre tesz majd szert, mint akármilyen torna megnyerésével.
- Hűvös van itt.- jegyzete meg halkan, mialatt lefelé ballagott lépcsőkön. A falakra pár méterenként fáklyákat aggattak, miknek következtében az ember kiválóan láthatta, melyik fokra helyezi lábbelijét. Az illatok azonban sokkalta kellemesebben hatottak a lovagra, mintsem a fenti szagok.
- Nos, akkor melyik az a galád?- érdeklődött, és ha a lány majd megmutatja számára az ominózus hordót, úgy ő legjobb tehetsége szerint megemeli azt.
- Tudod, amikor legutóbb egy egész kancsónyi bort egyedül fogyasztottam el, nos... maradjunk annyiban, nem lett jó vége. Arra gondoltam, talán csatlakozhatnál hozzám, hogy kiélvezzük ezt a híres vöröset? Bízom benne, Kegyed jó társaság lenne.- mondta Hoster, várva a felszolgálólány reakcióját.

Hoster azon töprengett, bármily kedves is volt hozzá a felszolgálóleány, mégis kifizeti majd a teljes összeget, amikor végleg elhagyni kívánja ezt a fogadót. Az idősebb gazdasszony, akármennyire nyájasan is viselkedett a lovaggal, Ewaval szemben nagyon is szigorúnak látszott. Az ifjú Mallister attól tartott, a színes fogsorú némber minden egyes petákot behajtana a fiatal hölgyön, levonná a béréből, esetleg még erőszakosabb módszerekhez folyamodna a megtorlás érdekében. Persze, ezek csupán feltételezések voltak a percekkel ezelőtt érkezett nemes részéről, ámde óvatosan kívánt eljárni. Soha nem lehetett tudni, Hoster pedig éppen eléggé ismerte a köznépet is ahhoz, hogy ne feltételezze ok nélkül a legjobbat róluk. Hiába volt úri származású, ő szintúgy emberek között nőtt fel, találkozott sokféle személyiséggel, amikor Aegon Targaryen hódító háborújába kezdett, ő a Folyóvidék katonáinak tábortüze körül hallgatta a történeteket, miket az egyszerű katonák adtak elő. Akkor úgy vélte, minden egyes szava igaz lehet valakinek, ki egy tíz éves fiúnál nagyobb szakállal és délcegebb testalkattal rendelkezik. Azóta tudta, a valóság nem csupán fekete és fehér színekből állt, de szürkéből, melynek árnyalatai nagyobb sokaságot számláltak, mint égen a csillag. Bár, ezen régió népe szeretetreméltó, s szeretetteljes volt. Az emberek, hacsak tehették, kedvesen viszonyultak egymáshoz. Ewa eddigi tulajdonságai alapján tökéletesen beleillett az errefelé megforduló, szemérmes és szűzies leányok társaságába, ám valami érződött a kisugárzásából. Egy megfoghatatlan pont, mely távoli, valamint gyönyörűséges volt, akárcsak a napfény, s az esős égbolt szerelméből született szivárvány. Az egyik öreg mondhatni féltékeny megjegyzésére a Mallister-ház sarja halványan elmosolyodott, kétséget nem táplált felőle, a felszolgálólány sok vitéz lelkű férfiú szívét magához láncolta. A kor pedig mit sem számított, amikor valakit a daliásság fájából faragtak.
- Ó, emiatt ne aggódj, hölgyem! Ha valaki sokat van az úton, ebből kifolyólag hozzászokott a sózott marhahús és a kemény sajt ízéhez, annak éveket is megéri várni egy kiadós, meleg étkezésre.- mondta a férfi, egyáltalán nem szerette volna, amennyiben Ewa kellemetlenül érezte volna magát őmiatta. Felfelé ballagva a lépcsőn, miközben karjai között tartotta a nehéz hordót, hallotta, megtorpant mögötte a gyengébbik nem képviselője. A felé irányuló kérdés csupán egy kicsit lepte meg, hiszen jól tudta, a nemes uracskák és a csinos szolgálólányok találkozásai gyakran végződtek törvénytelen gyermekekkel, kiket az esetek nagy részében az ifjú urak maguk mögött hagytak, akár a kutya azt a bizonyost. Érthetőnek ítélte Ewa bizonytalanságát ez ügyben.
- Tudod, nem régen jártam meg Lord Ewan Swann esküvőjét. Rengeteget kellett hajbókolnom, hallgatni a nagy emberek fellengzős beszédeit. Szeretnék végre beszélgetni valakivel, aki előtt nem kell minden szavamat kétszer is átgondolnom, hogy utána ne származzon belőle politikai hátrányom... És, valami azt súgja számomra Ewa, te nem csak egy átlagos cselédlány vagy.- próbálta menteni a helyzetet Hoster, noha egy csöppet titokzatosra sikeredett a megnyilvánulásának vége. Odafönt a helyére illesztette a fából összeeszkábált hordót, minek a minőségét Ewa igencsak dicsérte.
- Hiszek neked. Bár sosem számítottam komoly kritikusnak, ahogyan ínyencnek sem. Ja, és kérlek, szólíts egyszerűen Hosternek!- vakarta meg a tarkóját a lovag, azután visszaült az asztalhoz, folytatta az étkezést. Nem igazán szeretett társaság nélkül enni, ráadásul pár falat után úgy érezte, mintha megtelt volna a hasa. Tudta azonban, csak összeszűkült gyomra keltett benne hasonló, téves képzelgéseket, ezért lassabb tempóban, ám tovább folytatta az evést.
- Mondd, régóta élsz itt? Már ne is haragudj, de nem tűnsz olyan lánynak, aki az egész életét egy fogadóban töltötte el. Persze, meg tudnám érteni, ha a szívedhez nőtt volna ez a hely. Egy fogadóban nehéz unatkozni, nemde?- érdeklődött Ser Mallister.