Laerys Drennelion

by **Laerys Drennelion** Szomb. Aug. 29, 2015 6:54 pm

Név: Laerys Drennelion
Faj: valyriai
Nem: férfi
Kor: 19 év
Titulus: -
Foglalkozás: Párnás ház tulaj
Család: Édesapa: Laemond Drennelion (él – 42 év), édesanya: Ferella Caleris (él – 40 év), báty: Rhaevon Drennelion (él – 21 év), húg: Amyra Drennelion (él – 14 év), legidősebb öcs: Aenor Drennelion (él – 14 év), középső öcs: Rhaelar Drennelion (él – 9 év), legfiatalabb öcs: Laegel Drennelion (él – 5 év); féltestvérek: idősebb nővér: Lessora Caleris(él – 25 év), fiatalabb nővér: Sirella Caleris(él – 24 év); jegyes: Mineya Essaris (él – 15 év), leendő sógor: Noran Essaris (él - 21 év)
Lojalitás: Szabad városok
Felszerelés: Mindig teli erszény, valamint egy apró, drágakövekkel kirakott színarany tőr, ami igazán illik hozzá, hisz gyönyörű de hasznavehetetlen harcban (ha lehetne se tudná használni, mivel tőrt forgatni sosem tanult).

Kinézet:
Magassága épphogy meghaladja a 175 centimétert, mellyel viszonylag átlagos termetű, azonban karcsú, törékeny, szinte már nőies alkata némileg magasabbnak láttatja. Járása könnyed, gyors, szinte táncszerű, mozdulatai inkább mondhatók kecsesnek mintsem erőteljesnek. Tiszta valyriai származásának köszönhetően tökéletes mintapéldánya fajának: hibátlan bőre halvány, félhosszú, hullámos haja ezüstös, szemei lila árnyalatban tündökölnek. Telt ajkai, kissé fitos orra, lágy szabású arca néhanapján megtéveszti az embereket nemét illetően, kiváltképp ha az illető már elfogyasztott némi kiváló lysi bort. Egyetlen "szépséghibája", hogy a bal gyűrűsujjának első perce hiányzik mióta Aenor öccse kipróbálván apjuk valyriai acél kardját, hadonászás közben véletlen megrövidítette vele bátyja ujját. Nem csupán nemes vonásai, de öltözködése is tükrözi előkelő mivoltát, hiszen csupán a legdrágább, legfinomabb anyagból készült kelméket hajlandó viselni, valamint a nemesfém, drágakövekkel kirakott ékszereket sem veti meg, így megjelenése mindig kifinomult, néha kissé hivalkodóba átcsapva.

Jellem:
Szélsőségektől mentes, nyugodt személyiség, aki csupán intimebb pillanatokban mutat hévet. Konfliktuskerülő, hisz abban, hogy az emberiség többet érhet el összefogással, mint egymás elnyomásával, ezáltal idealistának is mondható. Imádja kiélvezni az élet adta gyönyöröket, de képes félretenni vágyait, nem szokta hagyni, hogy az örömök eltereljék figyelmét fontosabb dolgairól.
Általában előbb gondolkodik, aztán cselekszik, de nem csupán megfontoltsága, hanem magabiztosságának hiánya is közrejátszik ebben. Gyűlöl hibázni, főként, ha tudja, ezzel szeretteit is veszélybe sodorhatja, így gyakran tétovázik egy-egy fontosabb döntés meghozatala vagy lépés megtétele előtt. Nem esik nehezére bájcsevegni másokkal, felszínes érdeklődést mutat mindenki iránt, de nehezen lehet a bizalmába férkőzni, mintha csak egy falat épített volna maga köré, melyen csak a családja juthat át. Családcentrikus, cselekedeteivel általában a rokonai jólétét is figyelembe veszi, szinte csak őértük hajt végre nagyobb horderejű tetteket.
Negatív tulajdonsága, hogy roppant kényes, igényli a kényelmet, luxust, valamint ezáltal igencsak szereti az aranyat, s azt elszórni – persze a fontosabb dolgokra, mint például a bordélya, mindig tesz félre. Ivócimboraként elég vegyes érzések köthetik hozzá az embert, hisz nem rest mások italáért is fizetni, előfordult már, hogy eme nagylelkűsége miatt fogyott ki egy kocsma készlete, de ő maga nem bírja az alkoholt és az önsajnálkozó részegek típusába tartozik, így nem könnyű elviselni.

Előtörténet:
Háború, hódítás, birodalmak egyesítése... gondterhes szavak ezek, olyanok, melyeket a fiatal férfi sosem hallott szívesen. Pedig valahol mélyen legbelül már számított rá, hogy az apjával való kudarcba fulladt tárgyalásuk után fivérét majd őt is felkeresik ezzel, s ezek szerint Rhaevonnál sem jártak sikerrel. Az azért mégiscsak meglepte, hogy pont egy hozzá ily közel álló személy teszi majd ezt. Hirtelen keletkezett feszültségét próbálván elűzni teljesen elmerült a forróvizes medencében, melyben eddig ücsörgött, valószínűleg mindhiába.
Legendás hódítók, uralkodók vére folyt ereiben, mégis kételkedett magában, abban, hogy ő a megfelelő alak, akivel a közelgő viharról folytathatnának eszmecserét, hisz csupán csak annyit hajtogatna, hogy ne vonuljanak hadba. Bezzeg szinte születése óta azt mondogatták neki, már csak a származása miatt is mily nagyra hivatott. Dédnagyapja halála pillanatáig rengeteget mesélt arról, hogyan pusztult el ősi otthonuk, Valyria, hogyan veszett oda felesége menekülés közben, hány napon át hánykódott fiaival a tengereken, miként hódították meg népével új otthonukat, s hogyan nyerte el évekkel később a Sárkánykőről, menyegzőjéről szökött Targaryen lány szívét... igaz, az öreg elméje már nem volt tiszta, hiába mondogatták neki, hogy az utolsó kivételével édesapja történeteit meséli, ő mindvégig ragaszkodott ahhoz, hogy a saját kalandjait mesélte. A fiú apja, Laemond, mindig élvezettel hallgatta ezeket és gyakran vesztegette meg két idősebb gyermekét édességekkel, hogy hasonlóképp tegyenek, pedig Laerys utálta ezt. A vénember szobájában mindig félhomály volt, a levegő öregség és halál szagától volt nehéz, a lakójából pedig oly lassan hömpölyögtek a szavak, hogy azok mindig halálra untatták. Sokkal szívesebben hagyta volna, hogy nővérei agyonkényeztessék ölelésükkel, vagy birkózott volna hatalmas házuk udvarán bátyjával, esetleg figyelte volna a bölcsőjükben szendergő ikreket... nos, igen, valahogy jobban lekötötték figyelmét azok a rokonai, melyek nem álltak közel a véghez. Visszagondolva csodálta is, miért nem mérgezték meg Lys könnyeivel legalább három évtizeddel halála előtt, már úgyis elég szép kort ért meg akkorra.
Furcsa, miként lettek Laerys első emlékei dédnagyapja utolsói. Csupán ezen apró, de nem annyira kellemes élmények maradtak meg benne az akkori időkből. Azonban ahogy cseperedett, egyre inkább távolodott a regék szereplőinek bátorságáról, eltökéltségétől. Bár testalkata nem ezt mutatja, mint ahogy összes fiútestvére, ő is tanult kardforgatást braavosi mestertől, íjjal pedig kiváltképp jól célzott, de mint ahogy korábban várható volt, az élethez köthető dolgok jobban megragadták figyelmét - főleg miután az öccse megcsonkította. Kezdetben a kertészetért volt oda, később pedig már a kertekben eltöltött légyottokért, vonzó külsejével valamint simulékony természetével pedig könnyűszerrel talált magának ehhez partnert. Amikor elérte a 16. életévét, apja egy kisebb láda aranyat nyújtott át neki, hogy bizonyítsa, hogyan képes helytállni a nagyvilágban, ő pedig bátyjával ellentétben nem a leggyorsabb, legkorszerűbb típusú hajóba fektette, hanem nőkbe. Nem úgy, ahogy a Lysbe utazó, vágytól fűtött férfiak többsége -vagyis úgy is, de nem mindet-, hanem egy párnás házba, kezdetben csupán néhány drágább rabszolgával, majd ahogy egyre több vendég tért be hozzájuk, a „lányai” száma is gyarapodott, mind rabszolgákkal, mind szabad nőkkel. Talán naivitásból, talán emberségéből, talán csupán az élvezetekre való összpontosításából adódóan nem tűzte ki célul, hogy még az utolsó rézpénzeiket is kicsikarja az épületben megforduló személyekből, dolgozóival kegyesen bánt, a rabszolgáknak esélyt adott arra, hogy munkájuk függvényében kivásárolhassák magukat, az elszegényedett szabad nőknek, amennyiben volt tehetségük a szakmához, hitelt nyújtott szolgálatuk fejében, s a gyermekeik részére is fönntartott egy termet. Ezen okok miatt szajhái lelkesebben végezték munkájukat, így a kuncsaftok is szívesebben tértek be az üzlet pedig szép lassan gyarapodott, előkelő helyet érve el Lys bordélyai között... Tehát a kölcsönösség híve volt, s az életet istenítette, nem pedig a halált, melyet Noran Essaris barátja emlegetett.
Mikor elfogyott levegője felbukkant a víz alól, s hátrahajolva a medence peremére helyezte fejét. Sajnálatos módon hozzá hasonlóan társa sem felejtette el, miről beszélgettek, ahogy Laerys fölé guggolt szemében ott ült a ki nem mondott kérdés.
- Az emberiséget két vágy hajtja, a harc és a b*szás iránti, viszont véleményem szerint sejted, mely iránt nyújtok nagyobb lelkesedést...
- Persze, jól tudom, de nem is azt mondom, hogy állj ki a csatatérre egyedül egy szál karddal hadonászva – Még szerencse, ellenkező esetben rövid időn belül még ennél is több testrészének mondhatna búcsút.
- Hanem?
- Vannak rabszolgáid... - Ezt hallva felsóhajtott. Mit számít a vagyon egy háborúban, ha nincs hadrendbe fogható embered? A felbérelhető kardokat szülőjével ellentétben emberszámba sem vette, megbízhatatlanok voltak, akármennyi aranyat dugtál az erszényükbe, ha egy rézpénzzel többet ajánlottak ellenségeid, ha szerencséd volt csupán cserben hagytak, rosszabb eseten viszont hátba is szúrtak.
- Igen, formás, illatos, csilingelő hangú jószágok. Tény, ha egy westerosi vár kapui elé hajtanám őket, az őrei hevesebben tárnák szét őket, mint a lányaim lábukat, de azért kissé körülményes módja az ostromnak, ha hagyod, hogy a védők szíve felmondja a szolgálatot a szerelem művészetének hódolva... bár Sondala képes lenne erre is – vágott szavába kuncogásra késztetve a másikat. Nos, igen, bár nem a nyár-szigeteki nő volt a legértékesebb kurtizánja, de oly szenvedéllyel tudott „szeretni”, mellyel még úgy is kiszívta kuncsaftja minden energiáját, ha visszafogta magát.
- ...atyádnak pedig flottái és állandó zsoldoshadserege – folytatta végül miután kimulatta magát.
- Aligha nevezném zsoldoshadseregnek, inkább olyan csürhe, akiknek fizeti az italát a kocsmákban a nem létező hűségük fejében – Valamint zsoldjuk egy része a párnás házán keresztül az ő erszényében landolt, de még így sem érdemeltek becses szavakat.
- Ettől függetlenül beszélhetnél vele az ügyünkről – Ügyünkről... Laerys képtelen volt eldönteni, társa szavából csupán az szűrődött e ki, hogy apját már elcsábította Cespar ígéreteivel, vagy az is, hogy biztosra veszi, ő is csatlakozni fog.
- Nem hiszem, hogy atyám valaha is beleegyezne ebbe, afféle csodás, legendás rokonoknak tartja a Targaryeneket – Ő viszont sosem osztotta ezen lelkesedését irántuk. Minek is hódolt volna dédnagyanyja nyugati rokonságának, mikor ők maguk is igen nagy befolyásra tettek szert? Magukra kellett volna büszkének lennie, nem pedig azokra...
- De ezek a rokonok magatokra hagytak titeket kitéve a helyiek indulatainak és nyugaton alapítottak birodalmat. Mit gondolsz, fordított esetben a segítségetekre sietnének?
- Ezt neki mondd, én bőven megelégszem a szűkebb családi körömmel, szülők, fivérek és nővérek, a nászunkat követően a húgod...
- És én – vágott közbe a Noran miközben helyet foglalt mellette a medencében.
- És te– felelte megadóan Laerys. Úgy tűnt, az Essaris fiú ismerte annyira, hogy tudja, a családja említésével lehet legkönnyebben jövendőbeli sógora lelkére beszélni. De magát is meglepte, mily hamar elfogadta, hogy őt is családtagként kell számon tartania. Mikor eljegyezték Mineyával, s először mutatták be egymásnak, kimondottan kínosan érezte magát, hisz elég furcsa helyzet 13 éves fejjel egy 9 éves kislányra úgy tekinteni, hogy alig egy évtizeden belül saját családot fogtok alapítani. A leány bátyjára pillantva azonban teljesen más érzelmek lettek úrrá rajta. Noran akkor már 15 volt, csupán pár hónappal fiatalabb Rhaevonnál, és még a valyriai vonásai ellenére is annyi mindenben különbözött tőlük. A Drennelion gyerekek mind nyurgák, légies mozgású kölykök voltak, rajta azonban már látszódtak, milyen erőteljes, izmos lesz, mire eléri a férfikort, s az egész megjelenésében volt valami tekintélyteremtő... mint egy sárkányban. Pont azon jellemzőkkel bírt, amelyek belőle hiányoztak, pedig benne csordogált a „sárkányok vére”, így nem csoda, hogy vonzotta tekintetét, szinte epekedve bámulta, vágyott a közelében lenni – amaz pedig viszont. Most azonban közeli kapcsolatuk ellenére is túl sokat kért tőle.
- Mégis mit vársz tőlem? Áruljam el, ha nemet mond? Adjam el a szajháim, az árukból béreljem fel atyám embereit, majd lopjam el a hajókat, melyeket a bátyám örökölne?
- Vagy vegyél helyettük harcképes rabszolgákat, mondjuk Makulátlanokat – a fiatalabb fiú felhorkant említésükre, hisz üzleti szemléletének teljesen ellent mondott az ivartalanított sereg létezése – ...és velük lopd el a hajókat – valahogy sejtette, a „vásárolj egy kevés rabszolgát és pár hajót” verzió nem merül fel, veszélyeztette Essos urának terveit egy olyan hátországban állomásozó sereg, amely vezetőjében kósza gondolatként felmerülhet, hogy átpártoljon a Targaryenekhez. Felmerült benne a kérdés, mely tettét bánná meg inkább, a flotta elorzását, vagy azt, hogy meghagyva neki kiteszi családját egy esetleges mészárlásnak. Magát is meglepte, amint szinte egy pillanat alatt meg is találta a választ. Mindenesetre még mindig nem volt biztos a dolgában.
- Van már temérdek pártfogója Cesparnak, mit számít a miénk?
- Gondolj csak bele, ha meghódítjuk Westerost, bőségesen megjutalmaz minket, amiből kamatostól visszafizetheted a hajókat, sőt, lesz hatalmas birtokunk egy erős várral, aranyunk...
- Rengeteg aranyunk – javította ki. Így azért sokkal szebben hangzott.
- Rosszabb vagy, mint a szajháid– kúszott széles vigyor Noran arcára. Ez azért némileg piszkálta a másik önérzetét, hisz az élvezeteket mindig előrébb helyezte a fontossági listáján, mint a pénzt. Igaz, arannyal lehetett legkönnyebben gyönyörhöz jutni, így nem ártott, ha lapult erszényedben belőle lehetőleg minél több... Talán mégiscsak igaza volt.
- Valóban? Idehívassak egyet magam helyett? Biztosan nagyobb örömöd lelnéd benne – és ezzel kiemelkedett a vízből, mely így csupán a combja közepéig ért, de nem zavarta, hogy meztelen testének nagy része immár fedetlenné vált, nem volt mit szégyellnie rajta, főleg nem társa előtt. Elindult, hogy magára terítse a legfinomabb selyemből szőtt köntösét, nem vesztegetve idejét azzal, hogy szárazra törölje bőrét, valamint hogy magyarázkodjon.
- Várj már, nem akartalak megsérteni... most komolyan itt hagysz? - bámult rá értetlenül a medencében maradt fiú.
- Igen... beszélek atyámmal... utoljára – felelte tétován félve saját szava kétértelműségétől, hiszen valóban utoljára diskurál vele arról, álljon Essos urának szolgálatába, ha pedig kudarcot vall vele főként, mert kénytelen lesz az előbb tárgyalt lépéseket megtenni saját vére ellen. Nem hitte, hogy azok után valaha is elé állhatna... vagy lenne mersze hozzá. Abban sem volt biztos, sikerülne neki sőt, szinte tisztában volt bukásában, de valamit mégiscsak kellett tennie az ügyük érdekében. Nem igazán hitt az istenekben, talán csak a lysi szerelemistennőt tisztelte némiképp, de bármelyikhez fohászkodott volna sikeréért.
Nem pillantott hátra, de érezte, a hátrahagyott elmosolyodott saját diadalától megrészegülve, talán még azt is biztosra vette, ha a Drennelion család feje hadba áll, fia is felállít egy sereget. Tett ő erre egyáltalán ígéretet? Ha még nem is, félő volt, fog.

by **Az Idegen** Vas. Aug. 30, 2015 11:58 am

Az előtörténetedet Elfogadom! Nagyon szép munka, gyakran úgy éreztem magam, mintha én is ott lennék. Ezért is tetszett annyira. Smile

A jutalmadat nem tudom megállapítani, hisz nem tudom pontosan, hogy mennyit adjak, mert ahogy elolvastam a történetedet nem egyszerű bordély tulaj vagy. Majd keres meg, ha észrevetted, s akkor majd megbeszéljük.

by **Az Idegen** Vas. Aug. 30, 2015 11:00 pm

A jutalmadat 70.000 aranysárkányban állapítom meg. Sok szerencsét a továbbiakban! Smile

by Ajánlott tartalom

Laerys Drennelion

Laerys Drennelion

Re: Laerys Drennelion

Re: Laerys Drennelion

Re: Laerys Drennelion