Darion Rysen

Név: Darion Rysen
Faj: andal
Nem: férfi
Kor: 23
Titulus: a karakter rangjai, megnevezései, esetleg becenevei, vagy gúnynevei (maximum 5)
Foglalkozás: zsoldos, kovács
Család: Apa: Dietmar Rysen (45) kovács, sorsa ismeretlen, Anya:  Anne Lanior (43), sorsa ismeretlen, testvérek: Ingvar Rysen (20), Thorald Rysen (18), Lyanna Rysen (17), Isabel Rysen (16), sorsuk szintén ismeretlen
Lojalitás: közvetlen család, zsoldoscsapat
Felszerelés: kovácsszerszámok, hosszúkard, tőr, gambeson, két rend ruha, mindennapi élethez szükséges dolgok, néhány könyv, ami nála maradt abból az időből, amikor olvasni tanult

Kinézet: Középhosszú, fekete hajú, fiatal férfi. Az átlagnál kicsit magasabb, széles vállú, láthatóan fizikai munkával töltötte éveit. Általában harchoz öltözik, ritkán látni egyszerű hétköznapi, esetleg ünnepibb ruhában, oldalán is általában kard lóg, esetleg az övébe tűzbe a kovácskalapács.

Jellem: Makacs, határozott típus, aki valamit a fejébe vesz és azt mindenáron véghezviszi, ám inkább a gondos tervezés híve, sokszor látta hogy a hirtelen indulatok mekkora katasztrófához vezetnek. Általában ha lehet becsületes munkákat vállal, de nem áll tőle távol átlépni akár a morális törvényeket a céljai elérése érdekében, a törvények okos kijátszását pedig eleve kihíváskért értelmezi és amikor csak lehet él vele.

Előtörténet:
Egy kisebb nemesi ház szolgálatában láttam meg a napvilágot, apám a ház szolgálatában álló kovács volt, anyám pedig a konyhán dolgozott. Mint elsőszülött fiú, már fiatal koromtól arra szántak, hogy apám helyét vegyem át, így gyakran tartózkodtam a műhelyben, ahogy nőttem, már egyre több dologban segítettem. Ahogy kezdtem erősödni gyakran fordultam meg a bányákban is, volt hogy beálltam a bányászok közé, volt, hogy csak az ércszállítmányt felügyeltem, amikor a várba szállították. Gyorsan erősödötem és tanultam, egészen amíg a család akit szolgáltunk, összekülönbözött egy másik szomszédos családdal. Engem és apjámat a sereghez hívtak, hogy támogassuk őket a harcokban, azonban amíg a vadonban próbáltuk kimanőverezni az ellenséges csapatokat az ellenfél egy másik csapata rajtaütött a váron és elfoglalta, részben levágva, részben szétkergetve az otthon maradtakat. Az urunk ettől minden hidegfejűségét elvesztette, hiszen a lányát is fogságban tartották és az a pletyka járta, hogy meg is erőszakolták. Rátámadtunk az ellenségre, de csapdába sétáltunk, megsemmisítő vereséget szenvedtünk.

Háromnapos esőzésen voltunk túl, fáradtak és dühösek voltunk, aggódtunk az otthon maradt rokonainkért, azonban az úr tovább hajtott minket. Az ellenség nyomában voltunk és éreztük hogy hamarosan nem futhatnak tovább, most pedig fel is tűntek a láthatáron. Egy szántóföld mellett haladtunk, előttünk az erdő, mögöttünk szintén. A föld túloldalán ellenséges csapatok álltak éppen hadrendbe, íjászok, gyalogosok, de csak néhány lovas. Legalább nem tudnak elmenekülni. Rögtön csatarendbe rendeltek minket, harcra készen. Nehezen találtuk a helyünket, mindenki kicsit próbált hátrébb állni, hogy az íjászok első nyilai ne őt találják meg, jól páncélozott lovagunk pedig kevés volt, ők is lóról akartak harcolni. Még a sorainkat rendeztük, amikor az első nyilak betaláltak. Az íjászok közelebb lopakodtak és lőni kezdtek ránk, láttam ahogy az egyik nyíl alig téveszti el apán nyakát, egy másik pedig egy lovag lovának az oldalába fúródik. A ló felnyihogott és kis híján levetette a lovasát, de végül sikerült visszafogni, az embereink azonban addigra már rohantak, hogy megbosszuljanak mindent az íjászokon. Nem volt parancs, csak kitörtek az emberek. A lovagok próbáltak utánunk eredni, de nehezen tudtak menőverezni és néhány lépés után rájöttünk, hogy a felázott szántó sem a barátunk. Az íjászok hamar hátrébb húzódtak, nekik sem volt könnyű dolguk, de mi egymás alatt dagasztottuk fel a sarat. Egyre többen botlottak meg, estek át elterült bajtársaikon, vagy csak csúsztak el és amiatt lassulak le. Közben az íjászok folyamatosan lőttek ránk, de valahogy odaértünk és rájuk rontottunk. Ők is a kardjaikhoz kaptak, de úgy tűnt, hogy mi nyerünk, hátraszorítottuk őket, kirúgtam az egyik lábát és azon voltam, hogy leszúrjam amikor kürtöt hallottam oldalról és ahogy odakaptam a fejem láttam hogy kirontanak az ellenséges lovasok. Senkinek sem tűnt fel, hogy nincsenek sehol, most azonban a hátunkba kerültek. Nekik is nehéz dolguk volt a sárban, de kevés vértet viseltek, látszik hogy felkészültek és pillanatok alatta nyakunkon voltak. Vér fröccsent rám, ahogy elterült mellettem egy ember, bal karja könyéknél levágva, aztán az ellenséges lovas felé döftem, de a kardom megakadt a nyeregben. Visszatámadott, hátra ugrottam, de megtántorodtam a sárba, hanyatt estem. Már láttam, hogy végem, amikor apám lépett elém és lándzsájával leszúrta a lovast, az acélhegy utat talált a kardja mellett, mellvértet pedig nem viselt. Hatalmas megkönnyebbülést éreztem, azonban nem sokáig lehetett benne részem, csak a fájdalmat éreztem, ahogy rám zuhan egy test és elsötétült a világ.

A csata után szinte sértetlenül ébredtem az ismeretlen harcos hullája alatt. Nem mertem visszamenni a várba, amit immár az ellenfél tartott kézben, így megpróbáltam magam boldogulni, Lannisportban kötöttem ki, ahol végül munkát találtam, voltam rakodómunkás a kikötőben, favágó a város mellett, míg végül egy ácsnál kötöttem ki, mint inas. Szerettem építkezni, ráadásul sokszor vettem hasznát, hogy egy-egy szöget akár komolyabb kovácsműhely nélkül is el tudtam készíteni. Sokat tanultam, pénzt is keresetem, nem kényelmes, de élhető életet tudotam teremteni magamnak, már azon voltam hogy egy faházat építsek a város mellett, ahol lakhatok, amikor hírt kaptunk, hogy egy lovag földet kapott Kaszter-kő urától, most pedig várat épít magának, így felkerekedtünk, hogy dolgozzunk az építkezésen. Kevesen utaztunk, nem féltünk az utazástól a Nyugatföldeken, így meglephettek minket az útonállók, akik néhány embert levágtak a többieket pedig elhurcolták. Engem Essosba adtak el rabszolgának, ahol egy hajóra kerültem evezni, de egy lék kijavításánál feltűnt az uramnak, hogy jól dolgozok a fával, így inkább a hajók javításánál adott munkát, így kicsit kényelmesebb életem lehetett. Később kiderült, hogy még képzettebb kovács vagyok, mint ács, így az egyik rabszolgaviadalokat kiszolgáló arénába kerültem, hogy gondoskodjak a harcosok felszereléséről. Itt merült fel először bennem a menekülés esélye és az egyik borgőzös ünnepen, amikor a harcos rabszolgák megpróbáltak fellázadni a harcok során csendben eltűntem, néhány szerszámmal és fegyverrel a csomagomban. A hallott történetek alapján úgy döntöttem, hogy a szabad zsoldosoknál lenne esélyem új életet kezdeni, hosszas győzködés után pedig egy csapat, akik épp a város közelében tartózkodtak adtak nekem egy esélyt. Itt is jó hasznát vettem képzettségemnek, hamar fegyvert kaptam és még olvasni is megtanítottak, hogy én lehessek a pénzügyek következő kezelője ha szükség lenne rá. A zsoldosok pályafutását egy elhibázott csata törte ketté, amikor láttuk, hogy nem győzhetünk, a kompánia lojalitása megingott és szétfutottak, Két társammal maradtam együtt, majd amikor véget ért a csata még rátaláltunk néhány túlélőre, akik csatlakoztak hozzánk. Együtt próbáltunk újrakezdeni megint, azonban mivel kevesen voltunk inkább csak kisebb munkákat tudtunk elvállalni, de megéltünk és a becsvágyunk és tenniakarásunk változatlan volt.

Életed felettébb kalandos és a sors is sok felé vetett téged. A történetet hosszában, és helyesírásilag is jónak találom. Előtörténeted ELFOGADOM Egy új zsoldoscsapat alapításához megfelelő kezdőtőke kell, így hát teljesen elölről 30.000 Aranysárkányban jutalomban részesítelek. Készítsd el ezek után a Karakterlapod, és már el is kezdheted tevékenykedésedet.

Jó szórakozást, és sok sikert kívánunk a Trónok Harcához!