Királyi út

Pókhálók követése

Egy magányos lovag tartott a Királyi úton felfelé. Királyvárból megérkezve szerzett pár információt is, minek örülhetett, hisz a testvérével kapcsolatos volt. Igaz leverhette az azzal kapcsolatos háttér információ, miszerint a Boltonok egyik zászlóhordozója tartja őt foglyul. Sajnos többet nem tud a dologról, se azt hogy ki, se azt hogy hol. A Boltonoknak is van pár kisebb vazallusa ezért is nem lenne ésszerű az összesnél érdeklődni. A lovát is már meg kellett etetni, na meg saját gyomra érdekébe beért egy fogadóba. Ezen felül mi lenne jobb információ szerző hely, mint egy kocsma. A rönkből készült épület kitűnő védelmet nyújtott a zord időjárás ellen. Középen nyársalószerű eszköz, helyettesítette a kandallót, valamint éppen rotyogott is rajta valami étek. A fogadós nő igen kövér asszony volt, illetve látszott rajta, miként az ilyen északi férfiakat is kezelni tudja, kik ezen tulajdonsága miatt tisztelték. Éppen egy kupát mosott el, mikor meglátta a jövevényt.
- Jó napot uram! Miben segíthetek? - kérdezte érdeklődve a nő, kiből talán pár információt kitud húzni Mark. A kérdésekre azonban nem tud a nő válaszolni, mégis a Fretful-ház tagja, meghall pár érdekes hangot.
- Az a nyavalyást tegnap én etettem meg. Éppen aludt, amikor belerúgtam a csizmámmal. Ezeknek a Fretful-oknak semmi önbecsülésük nincs. Úgy könyörgött nekem vízért, én meg kiöntöttem neki a padlóra. Nem hiszitek el, de felszürcsölte, mint valami állat. Haha! - mesélte három barátjának, egy görényképű férfi. Észak Árnyának türtőztetnie kellett magát, hisz inkognitója jobb, hogyha fent marad. A tivornya közepette, hamarost az előbbi történetet elmondó ifjú hamarosan kiment vizelni. Ez egy jó lehetőség, miszerint a kóbor lovag kifaggassa őt.

Pókhálók követése

A lakodalom után elindult lassan, és bár őt is meglepték a nyugati fejlemények, de tartani akarta magát eredeti tervéhez, és el is ért Királyvárba, ahol egyik régi jó ismerőse mondta el neki, hogy valamelyik Bolton-házi zászlóhordozó család tartja fogva öccsét. Ez jó és rossz hír is volt számára: hiszen ennél konkrétabb hírt még nem kapott idáig, viszont északon rengeteg ház található, és azok közül nem sokat tudott kizárni. Így hát Mark arra jutott, hogy járni fogja a vidéket, és próbál minél több információhoz jutni öccse hollétéről. Rengeteget kellett mennie, viszont az embernek és lovának is vannak szükségletei. Így a Ser Fretful betért a következő fogadóba. Nem volt a legújabb hely, viszont a hely tökéletesen megfelelt céljának. Talán itt néhány nyomot is találhat. Leült az egyik eldugottabb asztalhoz a sarokban, majd később jött is a fogadós nő, érdeklődött mi járatban van errefelé. Mark nem akarta felfedni kilétét, bár nemesi származását nem tudta letagadni.
- Deresbe tartok, ott van egy kis elintézni valóm... Egy kupa bort szeretnék kérni! - fogta rövidre a dolgot.
Mark a félhomályban iszogatta a borát amikor egy különös beszélgetés ütötte meg a fülét, 2 fiatalabb suhanc, és két, valamivel öregebb lovag vagy katona beszélgetett:
- Az a nyavalyást tegnap én etettem meg. Éppen aludt, amikor belerúgtam a csizmámmal. Ezeknek a Fretful-oknak semmi önbecsülésük nincs. Úgy könyörgött nekem vízért, én meg kiöntöttem neki a padlóra. Nem hiszitek el, de felszürcsölte, mint valami állat.
A röhögésük betöltötte az egész teret a fogadóban. Mark első nekiindulásra asztalát felborítva ugrott volna neki a négy arcátlan féregnek, de tudta, hogy ha megöli őket, attól még nem tud meg többet testvéréről. Így egy darabig magában fortyogott, közben tervezte, hogyan tudna kicsikarni a görényekből pár szót. Talán az Istenek akarták, hogy legyen egy kis szerencséje: a szószátyár éppen könnyíteni igyekezett. A társai nem követték, viszont az északi észrevétlenül suhant ki utána az ajtón. A fogadós asszony is kint volt az udvaron, Mark egy fejbiccentéssel el tudta érni, hogy az asszony visszamenjen a fogadóba, és bezárja maga után kulccsal. Ezzel is megspórol egy kis időt ha a társai sokallnák kedves cimborájukat. Mark közelebb lépett a dolgát éppen bejező görényarchoz és mikor visszafordult volna a fogadó felé, Mark a torkánál megragadta, és a közeli fa törzséhez vágta. Az egyik tőrét a fickó lógós, kissé már parasztosan buggyos nadrágba vágta, épp a fickó ágyéka alá, így rögzítve őt a fához. A másikat a torkához szorította:
- Adj ki egy rohadt hangot, és nem éred meg másnapot!
A fickó az ájulás és a saját maga összepiszkítás között lehetett, és egy darabig biztos nem fog segítségért kiáltani.
- Na mesélj mit tudsz a Fretful-gyerekről!
A görénypofa hebegve-habogva el kezdett beszélni, Mark remélte, hogy minél hamarabb érdemleges információhoz jut. Viszont egy idő után a fogadóból kiabálás hallatszott ki, és a bezárt ajtót zörgették belülről. Talán csak egy távozó vendég, de lehet, hogy újonnan megismert "barátjának" kompániája.

Pókhálók követése

Miután követte ellenségét, ki éppen könnyített magát azt rögvest a nyakánál fogva nekirögzítette egy fának. A férfi feje igazán elváltozott a kétségbeesés, illetve a félelem ült ki rajta, ami nagyban megváltoztatta az amúgy se szép fejformát. Mark nem vacakolt rögtön nekiszegezte a kérdéseket, mint a kését.
- Öööö... tudod... az uram náál van, ö tudod a bátyád. Varjúhantban tartja őt fogva. Kérlek ne ölj meg! Kérlek! Kérlek! Segítek neked! - könyörgött a férfi az életéért, saját önbecsülését is félredobva, hogy még ezen világba kapaszkodjon. A Fretful-ház tagja nagyon is jól tudta, miszerint ha életben hagyja, már biztos tudni fognak róla. Választania kellet, közben pedig egy jókora szakállas Umber férfi dörömbölt. A hatalmas fenyőfaajtó igaz kemény volt, ám egy Umber-nek szinte lemezekből készült semmiség. A Welond-ház katonái hirtelen felugrottak helyükről.
- Bezárták az ajtót?! A Régiekre esküszöm, hogyha nem nyitod ki először téged törlek be asszony! - fenyegetőzött az összes tincsekkel tarkított hajú, ki szakállát kicsire szokta vágni.
- Hol van Becket? Te tudod fattyú? - kérdezősködött a kövér negyven év körüli katona, akinek disznószerű szemei kutatták társuk kilétét.
- Vizelni ment, vagy tudom is én. Amúgy ne hívj fattyúnak, tudod a rendes nevemet is! - szólalt fel végül a harmadik, közben már hallatszott az ajtó nyitása. A rőtszakállú hatalmas ember, majdnem beesett a lendülettől. Hamarosan mindhárom Welond-ház szolgálatába állt ipse kirontott. Harcra kellet kelnie Észak Árnyának, mivel lovához vezető ösvényt elállta a három haramia. Lassan elkezdték őt bekeríteni, hogyha még élt az általa kivallatott férfi, s túszként használja sem segít rajta. Nem volt társuk iránt annyi együttérzés. Nem valami jó kardforgatók, ezen bérencek mégis túlerőben voltak. Elkezdtek fegyvereikkel a nemes felé hadonászni. Minden elveszni látszott, ellenben az egyikőjük köpenyét megfogva az óriás címert viselő colos ember lerántotta a földre, eztán betörte a fejét buzogányával. Mark nem tudta miért segít neki, ám most már nem voltak olyan kiegyensúlyozatlanok az esélyek. A csata kisebb harccal zárult, melyben a kóbor lovag, továbbá a nagyra nőtt fazon diadalmaskodott.

Mark nem volt ellátva sok idővel így rátért a tárgyra. A sokkot kapó férfitől sikerült információkat megszereznie. Igaz, hogy nem sokat, de legalább tudja, hol van rég nem látott öccse. Még tovább is faggatta volna viszont a fogadóban egy Umber ütötte ki az ajtót, és Mark felé vette két társával az útjukat. Mark ha akart volna sem tudott elmenekülni, hiszen a három haramia elállta az útját lova elől. Mikor végre meglátták rémült társukat Mark annak nyakához szorított késsel próbálta kényszeríteni őket, de mint kiderült őket kicsit sem érdekelte társuk sorsa, sőt még hergelték is a lovagot. Ekkor Mark úgy arcon vágta acélkesztyűjével, hogy az elájult. Ezután előhúzta hosszúkardját és hárította a felé mért pontatlan csapásokat. Az ellenfelei nem voltak túl képzett harcosok, ahhoz képest, hogy katonák voltak, de hát a túlerő az túlerő. Mark derekasan harcolt, de támadást nem bírt indítani a haramiákra. Ekkor váratlanul az árnyékból egy hatalmas harcos lépett elő, Mark először azt hitte egy óriás, bár ő még nem látott sohasem, csak gyerekkorában ijesztgették vele szülei. A tagbaszakadt köpenyénél rántotta le az egyiket, és azzal a lendülettel porrá zúzta annak koponyáját. Első meglepettségében Mark nem tudta hova tegye a dolgot. A megölt Umber látványa a társai számára is, Mark ezt kihasználva sújtott le az egyikre? Megindította kardját feje irányába és azt sisakostul félbe vágta azt. A másikat az ismeretlen fickó hátulról háton rúgta, ami már maga felért egy halálos csapással, de azért Mark megkönyörült az ellenfelén és a gyorsabb halálba küldte őt. Ezután kifújta magát, harc közben nem gondolkodott rajta, hogy ki lehet a "megmentője", viszont a harc után már volt ideje ezzel is foglalkoznia, és jobbját nyújtotta az ismeretlen felé:
- Ser Mark Fretful, a Fretful-ház és Deresvég ura, és ezeken kívül egy hálás lovag. Tartozom neked...Megtudhatnám kihez van szerencsém?-kérdezte meg és megvárta a választ.
A címerét csak később látta meg, onnan ismerős volt már származása. Közben viszont felébredt a kiütött görényarcú fickó, és állkapcsát simogatva támolyogva próbált felébredni és megindulni, ám Mark ekkor elkapta a köpenyét és a földre rántotta. Ezután nem is nagyon akart ellenállni, főleg amikor meglátta a hatalmasra termett urat. Mark egy kupát kért és megtöltötte, odavitte a görénypofájúhoz és szólt neki:
- Idd meg mind, jót fog tenni! Kevésbé fog zsibbadni az arcod.
Ennek hallatára és talán az acél látványára gyorsan el kezdte lehúzni, félúton azért megkérdezte, hogy mit is kapott.
- Uram...ha szabad kérdeznem..mi ez?
- Lóhúgy! - szakadt ki belőle a nevetés, és az újdonsült ismerősével együtt jót derültek az egészen. A fickó a fogadóban fogyasztott étellel együtt mindent kihányt a fa mellé. Mark ezután megkötözte a kezét és elindultak lassan a lovak felé. Megtartotta, további információkért cserébe, azt még majd eldönti, hogy később megöli-e vagy életben hagyja a tagot.

Pókhálók követése

A csata sikerrel zárult a túlerő ellenére is, miután végzett a nagyra nőtt férfi átkutatta halott ellenfeleinek zsebét.  Hirtelen felkapta rőtszőrzettel borított fejét, mikor megszólalt Mark. Hatalmas izmai, minden egyes mozdulattal megfeszültek. A fickó jól bírta az itteni éghajlatot, mivel karjait csak rövid ujjú szőrmével bélelt barna ing fedte, illetve bőr lemezvértet viselt felette, nyakánál pedig fekete medve szőrme lógott köpenyként.
-  Havas Alviss vagyok, uram az Umber-ház egyik katonája. Én csak megláttam, miként itt elkezdődött a csetepaté, s uraságod hátrányban volt. Szeretem kiegyenlíteni az esélyeket. - mondta, mialatt sárga fogai megvillantak bajsza alatt. Hamarosan kiadta Észak Árnya a kocsmárosnénak parancsba, miszerint hozzon némi innivalót, ám abban csalárdság volt.
- Hahah! Ez jó vót! Jó humorod van cimbora, tudod mit veled tartok, de csak azért mert kedvem tartja. Én nem szeretem, ha semmirekellők parancsolnak nekem , ám te kemény fickónak tűnsz. Na és mi az úti cél? -  érdeklődött a Fretful-ház képviselőjétől a Faltól nem messze élő fickó, ki vére, valamint csontdarabokkal teli baltáját saját köpenyébe törülte. Felült a méretéhez megfelelő  Clydesdale lófajtára az óriás zászló alatt küzdő férfi, majd elindult új társával. Az út szélén lévő erdőből rengeteg farkasüvöltés hallatszott, valamint különböző madarak károgása, s éneke. Az erdő egyik végétől a másikig egy szarvastehén csoport vágtatott át. Kecses lábaikkal csak úgy átvágtak a saras, valamint itt-ott hóval borított talajon. Az út jobb szélén egy ökrökkel húzott kocsi tűnt fel, minek balhátsó kereke kiesett. Az út mellett fényes páncélú lovag próbált volna segíteni a jobbágyon, ki cukorrépákat szállított.  
- Uraim segítenének egy öreg vénségnek? Az urasággal együtt megpróbáltuk kicserélni, azonban én gyenge vagyok. - mondta az őszes hajú öregember, ki tiszteletteljesen leemelte szőrmekucsmáját.
- Én azt mondom segítsünk nekik Mark! - mondta Alviss, aztán rögvest leugrott hátasáról. A kocsi másik széléhez állt, mikor az északi nemes is segített felemelték a kocsi, minek kerekét visszatette az öreg férfi. Rengeteg köszöngetés után, már el is indult a kordéllyal a paraszt.
- Ti kik vagytok? Én  Ser Wheeler Gultigar próbálnék némi dicsőségre szert tenni, azonban nem tudom, miszerint ezen a kietlen tájon van-e valami hozzám méltó. Ti mit csináltok? Ha gyilkolásról, vagy védelemről van szó én szívesen veletek tartok. Állítom, miként én vagyok egész Westeros legjobb lovagja. - szólalt meg a délies kinézetű fazon, mondatai közben egyfolytában tenyerét dörzsölve. Miután megengedte Mark Wheeler-nek a csatlakozást továbbálltak. A későbbiekben elkanyarodtak Rémvár, illetve Varjúhant irányába. Estére, már láthatták is Rémvár fényeit, azonban dönteniük kelet, miszerint elindulnak  Varjúhant lejtős útján, vagy majd reggel indulnak tovább, s betérnek a Bolton-ok székhelyébe megpihenni.  

(A következő hozzászólást, vagy Varjúhant, vagy Rémvárhoz írd, mi a döntésedtől függ)

Bár Mark vállát aggodalom és kétség nyomta, arca rendületlen és elszánt volt. Mielőtt felszállt gyönyörű éjfekete csődörére megsimogatta annak orrát, és ellenőrizte, hogy jól van-e rögzítve a nyereg és a többi dolog. Bár semmi kivetnivalója nem volt a lovászfiújával, biztosra akart menni, ha harcra kerül sor, nem egy meglazult nyereg okozza majd vesztét. Ahogy előrelovagolt megnézte lovasságát, úgy látta mindannyian meg vannak és elszántan követik urukat. Hetvenöt megtermett lovas élén meg is indult Lord Mark és testvére Marvin Fretful. Már az elején látta, hogy testvérét zavarja a tudatlanság, hiszen ő még nem hallott semmit a történtekről, csak Broden mester szólt neki, hogy bátyja hívatta teljes harcfelszerelésében. Testvérére nem sokkal ezelőtt öltöttek új vértet,  ami csak úgy csillogott, ha fény esett rá. Bár ő is kerülte a harcot, volt benne valami vágy, hogy bejárassa újdonsült páncélzatát. Mark ahogy eltervezte, kicsit erősebb tempóban ment, nem vágtáztak, csak annyira mentek amennyire a lovuk bírta. Nem sokkal később öccse zárkózott fel mellé. Megértette teljesen kérdését, és próbált valamiféle érthető választ adni neki:
- Természetesen a Fretful-ház mindig is hű és megbízható lesz Észak Őrzője irányából. Így is tettem, néhány napja küldtem egy hollót, hogy szeretném meglátogatni őt veled együtt. Valószínűleg már akkor valaki szabotálhatta a madarunkat...Úgy gondoltam, hogy a veszély nem lehet levél tárgya, magamnak kell és neked beszámolni róla.
Marvin megértette bátyja őszinte és kemény szavait, amivel bátyja akarva-akaratlanul is a vele történtekre emlékeztette.
Mark szerette az úgynevezett udvartartását egytől-egyig. Mindenkit ismert, sok emberrel beszélt, kovácstól kezdve a pékeken át a földművesekig. Szerette tudni, mi történik a környéken, és hogy hogyan élnek ők. Természetesen mindig a legjobb megoldást kereste. Ezért is rendelte el, hogy a vár kapuját zárják le miután beérkezett mindenki.
Ahogyan haladtak előrébb Mark számára egy kocsi körvonala sejlett fel a látképen. Előre is lovagolt pár embere és nyugtázták, hogy egy szerencsétlenül járt kocsissal van dolguk. Mark bár sietett, megállt és leszállt a lováról. Testvére is ugyanúgy követte bár egy kicsit mögötte, bátyja védelmében vonult.
- Mi dolgod van Deresben?- kérdezte határozottan, ellentmondást nem tűrően.
Szavaiban volt mindig egy nyugodtság, ami könnyen átverhetett bárkit: a jó és a rossz szó között csak nagyon kis eltérés volt. Persze akik ismerték, tudták, de idegeneknek kevés esélyük volt ezt kitalálni. Mikor a kocsis válaszolt Mark odahívta három emberét és a szekér tulajdonosát arrébb utasította:
- Ne erőlködjön azzal a kerékkel, ők majd felrakják azt.-mondta, majd testvéréhez fordult- Marvin te utasítsd az embereket, hogy készüljenek fel bármi eshetőségre. Vegyenek fel védekező állást.
Sunyi alakon látszott valamiféle meglepetettség, és ez kicsit Markot is zavarta. De ezért tette amit tett, hogy ha úgy van a kocsist elő tudják venni. A lovagok felrakták a kereket és mindenki visszaült a lovára. Marvin is visszaért, a katonák készenlétben álltak és vártak az indulásra...