Lord Searys Velaryon

Név: Lord Searys Velaryon
Faj: Andal
Nem: Férfi
Kor: 30
Titulus:Hullámtörő ura, A Rettenthetetlen Csikóhal, Holdfény lovag
Foglalkozás: Házának ura, Targaryen hűbéres, hadvezér
Család: Norrys Velaryon (apa, halott), Lienne Reyne (anya, 55 éves), Devarys Velaryon (másodszülött fiútestvér 26 éves), Mira Velaryon (lánytestvér, 22 éves)
Lojalitás: Targaryen-ház

Felszerelés: Egy könnyű kétkezes kard ami a családjáé, a Vízpenge. Ezen kívül egy kisebb tőr az övének hátsó részén elhelyezve.

Kinézet: Hosszú őszes-szőkés haj, és sötétkék szemek díszítik fiatalos, de annál határozottabb arcát. Magassága kb. 180 cm súlya 80 kg. Ez úgy oszlik el, hogy a nyúlánknak tűnik első ránézésre, de testalkata izmos ettől függetlenül. Általában páncélt visel, sok csatán keresztül esett, így mindenre megvan a saját páncélzata. Ez egyfajta babona számára, úgy gondolja, ez hoz neki szerencsét. Családja színei ellenére vörös köpenyt visel, de persze nem veti el a családi hagyományokat.

Jellem: Stratéga, jól lát a csatamezőn, és az ellenség sorai között egyaránt. Fontos számára a győzelem, és ezt úgy éri el, ahogy tudja, nem veti meg esetlegesen a piszkos eszközöket sem. Embereivel jó kapcsolatot ápol, viszont megköveteli a fegyelmet és a hűséget tőlük. Nem szereti az árulást és a hazugságot, ezeket nehezen viseli, főleg ha az egy közeli ismerőse tette. Kíméletlen a harcban, döntéseit legtöbbször saját maga hozza meg, ellentmondást ritkán tűr el, ezért néha keményfejűnek titulálják. Nehezen viseli az emberi hülyeséget, az ostoba döntéseket, amibe néha ő is beleesik.

Előtörténet:

Zúgott, csörgött csattogott… A hullámok az égig értek, a víz a várfalak alját verdeste. Nehéz volt, anyja sírt a fájdalomtól, nyögött nagyokat a nehéz órákon a viharban. De sikerült, világra jött ebben a komor, hideg és sötét őszi hajnalon Searys. Anyja majdnem belehalt a szülésbe, úgy, mint majdnem leendő gyermeke: a köldökzsinór szorította nyakát, de túlélte és ezt az életet már nem veheti el magától, sem anyjától. Az ég ezután kitisztult, a Holdfény világította be szobáját. Nyugodt gyerek volt, nem sírt, nem viháncolt. A várban ő volt az egyetlen nemesi gyerek, így a szolgálók voltak a főbb társasága. Nem sokáig élvezhette a magányt, amit öccse érkezése váltott ki: Devarys volt az. Amikor öccsét megpillantotta, először félelmet és irigységet érzett magában. Most mindenki ráfigyel! Nem foglalkozik velem senki. Gondolta sértődve. Viszont ahogyan telt-múlt az idő úgy lettek a legjobb barátai egymásnak. Searys tanította mindenre, amit ő már tudott, és ez tetszett az ifjú örökös számára. Nem azért, mert okosabb volt, de szeretett adni, főleg tudást, amivel segíthette testvérét. Újabb évek teltek el és újabb feladat tárult elé: megérkezett a család legifjabb, és utolsó tagja a kis Mira. Innentől ő (is) volt a hős báty, a védelmező és mentor egyben. Legalábbis azt hitte magáról. Míg öccse benne volt a tanulásban, a harcban, húga nem foglalkozott ezekkel. Sokkal jobban szerette a meséket, a táncikálást és minden lányos dolgot, amit csak lehetett. Így hát az oktatását inkább rábízta a rátermettebb türelmesebb szolgálókra, de persze ugyanúgy szerette, mint azelőtt.
Egyszer történt egy mulatságon, hogy elszöktek hárman a testvéreivel. Ő még csak 17 éves volt akkor, szemtelenül fiatal, a testvérei pedig pláne. Egy részeg alak támadt rájuk, behúzva Searys-nak egyet úgy, hogy az hátraesett és kissé meg is szédült. Mikorra feleszmélt, már öccsét rángatva és azzal ormótlanul kiabálva a részeges fickót. Elővette hát kardját és felszólította, hogy hagyja békén őket. Eddig még kevés emberen használhatta fegyverét, ezért kissé bizonytalan lett. Sújtásra emelte kardját, majd a támadó egyszer csak földre vetette magát, és kegyelemért könyörgött:
- Háh, na, mi van, elővettem a kardomat és már is rinyálsz te csavargó kutya! – mondta Seary kissé gőgösen, nagyképűen.
A csavargó részeg annyit, még mert csinálni, hogy a háta mögé mutatott. Rossz jel. Lassan hátrafordultak és csatából visszatérő édesapjukat, Hullámtörő urát látták vegyes érzelmekkel: arcán látszott, hogy rosszalja a történteket, és fia hozzáállását, nagyképűségét, de örül, hogy végre láthatja őket. Ez az ifjú lovag számára szégyen volt, nem tudta megvédeni a saját családját, a saját nevét és vérét.
Erre fel döntötte el, hogy minél nagyobb hadvezérré szeretné kinőni magát. Elkezdett olvasni rengeteg könyvet, logikai játékokat játszott és stratégiákat tanulmányozott. Rengeteg csata, ostrom illetve vízi ütközetet átnézett, és jegyzetelt. Apja kedvére akart tenni mindenképpen, aki jónéven is vette, hogy a fia az ő útjára lépett. Sokat beszélgettek ezekről, és apja is próbálta frissen szerzett élményeiből okítani. Már nem is kellett sokat várnia, és be is került 19 évesen az apja által vezetett seregbe, akik a Targaryen-eket szolgálták. Még mindig rengeteg lázadás, illetve fel-fellázadó házakat kellett a helyükre tenni a birodalomban. Leginkább apjának segédkezett, mégsem mondhatni, hogy apród volt, inkább, mint tanácsadó funkcionált. Sokszor kikérte fia véleményét az öreg Velaryon.
Egy fosztogató zsoldos sereget üldöztek mikor is látták, hogy azok letáboroznak éjszakára. Kellett egy jó terv, amivel végre pontot tehetnek az önkényeskedő fizetett katonáknak és annak Északi vezérének, a fattyú Havas Trent-nek. Az uralkodó hozzájuk fordult, a probléma megoldásáért, és természetesen ennek eleget is kellett tenniük. A taktikai sátorban tervezgették a támadás menetét apjával és az idősebb lovagokkal:
- Még hajnalban támadunk, pikások elől, mögöttük a kardosok, két oldalt íjászok, lovasság készenlétben. Én vezetem ennek a szarházi fattyúnak a kivégzését! – nevetett fel apja, a többi stratégával együtt.
- Apám… Úgy gondolom, jobb lenne a lovasságot bevetni, hiszen azért biztos, hogy vannak őrszemeik. A meglepetés ereje, és a gyorsaság számunkra döntő lehet. – ahogyan mondata végére ért úgy váltakozott határozottsága Searys-nak.
- Már megvan a terv, de köszönjük szépen, látom legalább gondolkodsz néha, fiam! – mondta kicsit megvetéssel, és meglepődöttségében az apja, aki nem szerette, ha megszakítják, esetleg kioktatják.
Megindult hát a had szépen lassan vonultak le a dombságról a nem messze lévő táborba. Az ifjú Velaryon-ra a lovasságot bízták, gondolván, arra, hogy ha majd győztek hamarabb odaérjenek. Nem úgy történt viszont, ahogy eltervezték: ahogyan odaértek váratlanul a két oldalról, az erdőkből a sereg oldalába rohantak az ellenfelek, akik már jóelőre láthatták, vagy hallhatták az ellen érkezését. Az íjászok fele elveszett, mire a pajzsok mögé húzódva viszonozni tudták a tüzet. Bár kürtszóra beszélték meg, hogy a lovasság meginduljon, Searys-nak cselekednie kellett.
- Csapdába csaltak minket! Ezek a fattyak elveszik a nőinket és rettegésben tartják a vidéket, ideje végre hogy ők rettegjenek! – vonta ki kardját beszéde után és a lovasságot két részre osztva megindult a két szárny irányába.
A jobb oldalit vezette őt, elsőként belevetve magát a tömegbe. Az ellenség nem számított a domb mögött elrejtőző dinamikus egységre, amik ízekre szedték a két oldalon rajtaütő ellenfeleket. Mikorra végeztek nem maradt egy emberük sem, és habár az emberi veszteségük nekik sem volt kevés, talán a méregfogukat sikerült kihúzniuk: apja halálos sebet kapott az ütközetben. Mikor az ágyához ért volna, már halott volt. Bár belül összetört, és a zokogás is majdnem elkapta, tudta, hogy nem szabad gyengének mutatkoznia. Apja nem hallgatott rá, és ez bántotta, megfogadta magában, hogy nem lesz soha többé annyira gőgös, és elbizakodott, mint ő volt. A sereget viszont a gyász ellenére is át kellett vennie, hiszen vezető nélkül maradt. Miközben ezen gondolkodott, egy hatalmas tagbaszakadt, „óriás” katonát hoztak elé. Ő volt az, az ellenfele, és apjának gyilkosa.
- Mit kívánsz fattyú, mi legyen a sorsod? Úgy tudom északon az ítélet hozója, az ítélet végrehajtója is. Vagy akár tömlöcbe is vethetlek a Barlangöbölben. Nem azért mondom ezeket, egyet se félj, neked már akkor eldőlt a sorsod, amikor belekezdtél ebbe az undorító ámokfutásodba.
- Nem ölnél meg, úgy is a királyodnak át fogsz adni jó pénzért, meg egy kis vállveregetésért, te kis ficsúr! – mondta Trent, majd köpött egyet az ifjú lovag irányába.
- Természetesen… Ez így lett volna, de jobb ötletem támadt. Adunk a kezedre, lábadra egy láncot és végighurcolunk minden egyes falun és városon, és ha meg nem ölnek útközben akkor a Barlangöbölben töltöd az egész hátralévő életedet. Majd azok akiket meggyaláztál, vagy megölted a véreit kimondják rád az ítéletet. Ne aggódj, bűnhődni fogsz a tetteidért, te Umber-korcs.
Mondta végig hidegen, méltóságteljesen, úgy ahogy egy igazi lord tette volna. Ezután a megmaradt sereggel elindult Királyvár irányába és minden egyes útba eső helyen végighúzták a haramiát. S bár saját várának tömlöcébe akarta záratni, a király úgy határozott, hogy Királyvárban végzik ki a portyázó önkényes hadvezért.

Üdvözöllek az oldalon, Lord Searys!

Tetszett az előtörténeted, jól visszaadta a karakter jellemét az, ahogyan cselekedett. Érzem benne azt a fajta valyriai mentalitást, ami elvárható egy Velaryon örököstől. Kronológiailag nincs benne hiba, a fattyú lázadásában sem találtam problémát, az Umber-ház eléggé forrófejű ahhoz, hogy valamelyik törvénytelen fiuk rossz útra térjen, felrúgva ezzel ura szabályait.
Egy valamibe kötnék bele, az "és" valamint a "hogy" szavak gyakran ismétlődnek, ennek elkerülésére kérlek ügyelj a jövőben!
Ettől függetlenül ELFOGADOM!
Mivel a Koronaföldeken eztán Te számítasz a legfontosabb zászlóhordozónak, jutalmad 75.000 Aranysárkány!

Ne felejtsd el a karakterlapot, jó játékot kívánok a továbbiakban!

Köszönöm szépen, ügyelni fogok ezekre!