Varjúpihenő

A Staunton-ház nagy dologra készül, hiszen egy kisebb lázadást van kilátóban: a Darklyn-ok egyébként nem szívlelték a hatalmat túlzottan, és ez ellen akartak tenni. A Targaryen-ek iderendelték, Varjúpihenőbe, egy-két nagyobb, és néhány kisebb hűbéres családot, hogy kiűzzék a szervezkedő Darklyn-ház árulóit. Az egyik ilyen ház, a Velaryon-ház volt, akik Hullámtörő szigetén voltak a Targaryen-ház felderítői, mondhatni egy előörsként. E hűbéres család képviseletében Lord Searys Velaryon, a Holdfény lovag érkezik meg hadseregével. A következő akit Lord Staunton és persze az uralkodók meghívtak Rydan Wayde, a Szívtelen lovag. Az a pletyka járja, hogy ha sikerül kiűzni onnan a Darklyn-okat, akkor valamelyik úr kinevezheti a terület urává. Persze ígéretek bárhol lehetnek, és bárki elereszthet egy-egy kijelentést könnyedén, de sajnos nem mindig tartják azt be. A kicsit megbomlott hatalom is sokak számára nyújtott lehetőséget, és ugyanannyian sajnos hoppon is maradtak. A házak a saját céljukat tartották szem előtt, ha azok a másik ház, vagy csak más ember rovására is ment. Még egy újdonsült lorddal rendelkező házat is hadba hívtak: a Sunglass-házat, kinek feje Lord Thomas Sunglass volt. A saját várát ostromolta, és apját megölve jutott hatalomra. Természetesen ez nem ilyen egyszerű. Sokak szerint az apja megőrült a hatalommániától, viszont néhányan épp a fiára gyanakodtak ilyen kérdésben. Igazából ezt csak azt tudja aki ott volt, ott élt és ismerte mind a két urat. Az okosak ettől függetlenül mindig is kimondták a véleményüket, és ahhoz ragaszkodtak is.
Lord Staunton idegesen, fel-alá járkálva várta vendégeit. Nem szerette ha idegen katonákat kell elszállásolnia akár egy éjszakára is. Bizalmatlan volt, és ehhez némi feszültség is járult.
- Hol vannak már, itt kellene lenniük! A büdös csikóhalaknak már az első füttyre ugraniuk kellett volna. A másik kettőről alig tudni valamit. Ezzel a csürhével akarják megtámadni Alkonyvölgyet? Hjaj...- sóhajtott nagyot gondolatainak végére érésénél.
Bár késésben voltak, nem váratták meg túlzottan vendéglátójukat, és meg is érkeztek a meghívott urak. Először Rydan Wayde lovagolt be csapataival, és táboroztatta le nem messze az egységeit. Lord Staunton már várta egy hatalmas térképpel és némi közepes minőségű borral vendégeit. Másodikként Lord Sunglass és katonái jöttek és keresték fel Varjúpihenő urát. Harmadikként, egyben utolsókén Lord Velaryon masírozott be csikóhal mintázatú lobogóval. Mikorra ő is felért, már várták a többiek a taktikai szobában.
- Üdvözlöm önöket uraim, gondolom mindenki tudja, hogy miért vagyunk itt. Viszont előtte szeretném leszögezni a szabályokat, itt tartózkodásuk idejére- mondta kissé idegesen, de annál határozottan- Nos erre az éjszakára kapnak egy-egy külön hálószobát maguk, viszont ha egy idegen katonát is meglátok a kastély közelében, én nem leszek rest az íjászokkal lövetni!- vitte fel a hangsúlyt, bár karaktere ezeket a mondatokat inkább hiteltelenné, minthogy szigorúvá tette.
Miután befejezte mondandóját a térképre bökött és megmutatta Alkonyvölgy fontosabb részeit, és az erőd Dun Fort fekvését, majd kikérte a lovagok véleményét a támadás hogyanjáról.

// Üdvözlök mindenkit, itt kezdődik a kaland számotokra, a sorrend a következő lesz:
1. Rydan Wayde
2. Lord Thomas Sunglass
3. Lord Searys Velaryon
(4.) Én, természetesen minden kör végén én veszem kezembe a szálakat.
Határidő különösebben nincs, de lehetőleg haladjon a kaland, és ha lehetséges ne hátráltassuk azt. Természetesen aki hiányzik az mindenképp jelezzen a megfelelő témában és nekem IS. Minden kör végén írok egy kis iránymutatást, és feladatot amit végre kell hajtani. Természetesen ha kimarad valami az nem probléma, de a történet és a végelszámolás szempontjából nem elhanyagolandó . Szóval:

Mindenki érkezzen Varjúpihenőhöz, tartson seregszemlét, segítsen a csata/ostrom stratégiájának megtervezésében. (Fakultatív: többi úrral/játékossal való megismerkedés, de ezt a játék alatt persze bármikor megtehető.) //

Ser Wayde valóban késésben volt. Mivel lényegében egyszerű lovag volt, a családi kincstárból nem tudott több ezres seregeket fenntartani. Mikor megkapta az üzenetet és vele a parancsot, azonnal ostromszerkezetek és katonák után nézett. A hódító háborúk során sok embert megismert, akik most nagy segítség voltak számára. Egy nagyobb csapat gyalogost és íjászt, a néhány darab ostromgép kíséretéül előre küldött, míg ő maga lovasokat próbált felkutatni. Jó ötven lovast már megindított Varjúpihenőbe, s most a maradék harminc katonával vágtatnak, hogy egyben legyen végre a sereg. Harcosai a Stauntonok várától nem messze kaptak engedélyt a tábor felverésére. A sátrak közt büszkén lobogtak a kék mezőben ezüst szárnyat ábrázoló zászlók.
A maroknyi sereg vezére nem is érkezett annyira késve, mint gondolta. Sokan még most állították a sátrukat, bár az ő vezéri sátra már állt, benne szépen elrendezve páncélja és fegyverei, ahogy azt megköveteli. De a szállása elfoglalása helyett inkább a tábor körbejárásával kezdett. Gyalogosai többnyire sütögettek és vizezett bort iszogattak, kivéve az a tíz fő, akik az ostromszerkezetek felügyeletére lettek rendelve. Három katapult és egy faltörő kos nem túl komoly felszerelés egy vár bevételére, bár a vezér nem is nagyon akar belefolyni az ostromba, nem szívesen rombolná le a várat, hiszen abban a reményben érkezett, hogy talán megkaphatja Alkonyvölgyet szolgálatai fejében.
- A ponyvák kerüljenek a szerkezetekre, a hajnali pára se érje őket! - adta ki a parancsot a legényeknek, majd tovább lovagolt. Útján sokan felpattanva üdvözölték, de voltak, akik nem vették ilyen komolyan érkezését. Őket persze jól megfeddték társaik, hogy igazán tisztelhetnék a lovagot. Persze Ser Wayde nem veszi ezt túl komolyan, neki bőven elég, ha a parancsot teljesítik.
- Uram, Lord Staunton már kerestette. Azt kéri, jelenjen meg mihamarabb a várban, tanácskozásra - lépett hozzá egy páncélos férfi.
- Rendben, Jeffary. Ügyelj rá, hogy a lovak jól el legyenek látva!
Miután régi embere elindult a hátasokhoz, a Szívtelen még került egyet a táborban. Eloltatott egy-két tüzet, amit túl közelinek talált a sátrakhoz, szólt néhány jó szót kipróbált bajtársaihoz, s azokhoz az újakhoz is, akik elámulva itták a szavait. Tudta, hogy ezek még tapasztalatlanabbak a háborúskodásban, de nem lehet válogatni.
A táborszemle után egyből Varjúpihenőbe vágtatott. Lovát egy, az udvaron lézengő kölyökre bízta, majd a vár ura elé vezettette magát. Úti ruhája meglehetősen tiszta maradt, persze köpenyét levette, mielőtt elindult embereitől, az felfogta az út porának javát, így egész szalonképesen jelent meg a Lord előtt. Gyorsan meghajolt, amint belépett és be is mutatkozott, bár az úr valószínűleg tudta jól, ki is ő. Elvette az egyik felkínált kupa bort és csendben nézegette a térképet, míg meg nem érkezett a két másik vezér. Lord Velaryon neve igazán jól cseng a Targaryenek követői között, bár ki tudja, a nagy családokban is kihagy néha egy generációt a "nagyság". És Thomas Sunglass hírneve is megelőzte érkezését, bár ki tudja, fura pletykák jártak róla. Amint megérkeztek a nagyurak, gyorsan be is mutatkozott nekik.
- Aki nem ismerne, Ser Rydan Wayde a nevem. Lady Visenya bízott meg, hogy toborozzak sereget és siessek az Urak segítségére.
A térképre apró figurákat kezdett el kipakolni, amely a fegyvereseit jelölte, miközben folytatta.
- Jómagam negyven fős csapatokra szoktam osztani a seregem. Négy csapat gyalogos, három csapat íjász és két csapat könnyű fegyverzetű lovassal érkeztem. Egy faltörő kos, valamint három katapult is a rendelkezésemre áll, bár jobban örülnék egy nyílt színi csatának.
A többi jelenlévő arcát fürkészte, nem-e rosszalják kijelentését. Végül tisztázásképp hozzátett valamit, ami persze nem a teljes valóság.
- Nem hinném, hogy jó színben tűnnének fel a királynék, ha az embereik kezén civilek vére száradna. Pedig egy ostrom során ez elkerülhetetlen.
Miután kifejtette a véleményét, a többiekre figyel. Nagy nevű és tapasztalt vezérekről van itt szó, az sem biztos, hogy érdekli őket egyáltalán egy mezei lovag véleménye, akármekkora hadvezéri tapasztalata van is. Persze egy alkalmas pillanatban még közbeszúr egy kérdést, amiről nem világosították fel eddig.
- És mondja csak, Lord Staunton, az ön seregei is elkísérnek minket, vagy csak a "hátországot" biztosítja nekünk?

Szinte mindig ez van: túl sokáig pakolják fel a sereget ellátmánnyal. Késés késés hátán, és ez nincs így jól. Nem is érti, hogy miért van itt, hiszen mint megtudta, hogy egy másik leendő úrnak kell földet szereznie. Neki könnyű, beleszületett, nem kellett külön megharcolnia érte. Bár nem tetszett neki a helyzet, mégis tudta, hogy szólítja a kötelesség.
Már lassan Varjúpihenőhöz értek seregével, ahol már egy kisebb tábort látott: biztosan a leendő lordé az. Kisebb számú mint az övé, de ő sem kezdte sokkal többel. Sőt, igazából azelőtt még kisebb egységeket vezetett. De azok az idők már elmúltak rég. Ő a házának ura, és ehhez nem is férhetett kétség. Seregének élén Ser Jeremy Sunglass-szel a veterán lovaggal vezették fel a hadat. Száz páncélozott, száz pikás, száz íjász, kettőszáz talpas katona és a menet két szélén, nem messze Lord Velaryon-tól lovagolt ötven-ötven könnyűlovas. Szépen mutatott a tájon a közelítő embertömeg. Oda is ért, ahol már Lord Staunton és újdonsült társa várta őt. Úgy lépett be mint egy igazi hadvezér: fejét kissé felszegve, kihúzva magát, testét egyenesen tartva. Segítője az ajtóban a bejárattól nem messze megállt.
- Üdvözlök mindenkit! Lord Searys Velaryon vagyok, Hullámtörő ura. Rhaenys királyné személyesen kereste meg a családomat, hogy segítsek ebben az offenzívában. Ha ez nem lenne lázadás, megfontolnám, hogy itt legyek-e.- szakította félbe mondandóját hűvösen, kicsit bizalmatlanul Ser Wayde szemébe nézve. - Hollókat küldtek már megadásra szólítva? Ha jól sejtem nem is kaptak választ.
Egy kupát megfogott és öntött magának egy kis bort. Nem volt olyan jó, szinte átlagosnak mondható, de hát ez van sajnos. Miközben kortyolgatta hallgatta a többiek mondandóját is. Egyszer csak érdekes kérdés ütötte meg a fülét: a Staunton-ok fognak-e valamiféle segítséget adni, vagy ezt a nagyszerű lehetőséget kapják, hogy itt tervezhetik a csata kimenetelét.
- Igen, ez engem is érdekelne, hiszen ezzel, vagy enélkül nehéz megtervezni a stratégiát. Ne vegye sértésnek Lord Staunton, de szeretném emlékeztetni, hogy itt mindannyian a Targaryen-ekre esküdtünk fel, így együtt kell szolgálnunk a birodalom rögös ügyeit. - lehet most kicsit tapintatlan volt más házában, de úgy gondolta, egy esetleges sereggel nagyobb az esélyük az erőd elfoglalására.
- Ha nem haragszanak, azt javasolnám, hogy Ser Wayde állítsa fel itt az ostromgépezeteit két oldalon. Meg kell találnunk a leggyengébb pontját a falnak, és azt folyamatosan sakkban tartani. Ha betörik a seregemm...a seregeinkkel le bírnánk rohanni az odabentieket. A háborúknak vannak áldozatai, felszólíthatjuk őket, hogy a civileket küldjék el az ostrom idejére, de biztosan úgy gondolják majd, hogy ott biztonságban vannak. A katonák tiszta és egyértelmű parancsot kapnak: csak az ellenfelet  vágják le. Én magam küldöm el a Falra, amelyik ennek nem tesz eleget. - zárta le hosszú gondolatát.
Miközben várta a válaszokat szépen lassan odasétált segítőjéhez és megkínálta némi borral.
- Igyon Ser Jeremy, úgy tűnik hosszabb napok elé nézünk a közeljövőben. - koccintott vele és végre helyet foglalt az asztalnál, a többieket figyelve.

// Sajnos úgy tűnik, mint írtam, hogy Lord Sunglass kiszáll a kalandból egy időre, bár ahogy látom lehet véglegesen, ha visszajönne, majd beleszövöm a történetbe. //

Lord Staunton reakciójai:

Először Rydan Wayde fejtette ki ötleteit. Fiatalsága  ellenére jól látta, hogy a nyílt színen nagyobb arra az esélyük, hogy kevesebb idő alatt legyőzzék az ellenfeleiket.
- Mit gondol Ser, mitől fog előjönni abból a szép páncéljából az a teknős? Közelazonos, sőt valamivel több embere van, élelemből pedig már megszedik magukat mire odaérnek. Erősen gondolkodom, a javaslataikon, viszont a nyílt terepen több az esélyük, egy ostrom elhúzódhat néhány héttől kezdve, hosszú hónapokig. Tudom mi lesz a megoldás: Magáról Ser Wayde nem fognak tudni a Darklyn-ok. Lord Velaryon megtárgyalja a csata feltételeit Lord Darklyn-nal, aki majd azt hiszi, hogy csak az ő seregével kell majd megvívni a csatát. Ne értsen félre Lord, nem becsülöm le az ön Csikóhalait, viszont a nagyobb esély látszatát kell keltenünk, hogy kicsalogassuk.
Ez lett tehát. Egy csel, egy kis ármánykodást, egy kis csavar. A haditerv készen áll, annyira egyszerűen hangzik, mintha csak oda kellene menni, megkérni a lázadókat, hogy ne lázadjanak, és meg van oldva. Persze az éj sötét, és tele van iszonyattal.
Lord Staunton meglepődött mikor megkérdezték, miként akar hozzájárulni a harcokhoz.
- Nem elég, hogy az én kenyeremet eszik, és a boromat isszák? Szállást adok maguknak, nem kell a katonáik között a mocsokban hemperegniük! - majd fordult Lord Velaryon irányába - Bassza meg az eskü! Én és a családom azóta behódoltunk, amióta ideértek Westeros-ra. Tudjuk mihez tartsuk magunkat, mert az ilyen magukfajták még mindig összefognak és szétvernek házakat, csak úgy! - miközben mondta kiverte a víz, és halántékán erős vérerek feszültek, egy pillanat alatt belátta, hogy segítenie kellene. - Sajnálom, csak... csak hát megesik velem az ilyen... Elragadtattam magamat. Az ellátmányon kívül magukkal megy még negyven könnyűlovasom, egy faltörő kos, egy katapult és mondjuk... legyen még száz íjász. Egy kikötésem van: Ser Rydan parancsa alatt szolgálnak, hiszen én itt maradok. A maga arroganciájában nem bízok, Lord.- nyomta meg a végét gúnyosan, és kicsit kárörvendően vigyorogva. - Leszállt az est uraim, javaslom foglalják el a szállásaikat, ha egyéb dolguk nem akad. És mint mondtam, a kastély idegen katonáktól elzárt terület.
Elégedetten hátat fordított vendégeinek, és mielőtt teljesen besötétedett  volna meghívta őket egy vacsorára. A borral ellentétben erre legalább adtak. Az az napi vadászatból lévő vadkant és nyulakat szolgáltak fel mindenféle körettel. Az öreg lord szeretett enni, bár ez nem látszott rajta: szikár csontos alakja már a kora miatt alakult ki. Ő volt az a kivételes ember, aki annyit ehetett, amennyit csak akart, de nem hízott. Vendégei követve a ház urát a közvetlen közelében kaptak helyet. Lord Stauntonm nem akarta azért, hogy rossz színben tűnjön fel az urak előtt, kicsit a bor befolyása miatt beszélni kezdett. Szimpatikusabb volt számára az ifjú Rydan Wayde, ezért először ő hozzá intézett szavakat, miközben jóízűen falatozott és iszogatott, megfeledkezve, hogy az imént még magázta a lovagot.
- És... Te mit is tudsz arról, hogyha ezeket a Darklynok-at kiverjük onnan... akkor tiéd lesz az a terület? - nem zavartatta magát, akármennyire is indiszkrét volt a kérdése - De egy lord igazából csak akkor lord, ha van egy szép felesége, vagy esetleg több Háhá! Én már eltemettem... mennyit ? - szólalt kicsit kótyagosan már egyik tanácsosához.
- Hármat, uram.- válaszolt kicsit szemlesütve, kissé szégyellve urának viselkedését.
- Na, igen hármat! Én azt mondom, Lord Velaryon-nak van egy szép húga, ha jól tudom. Ha már lesz várad, akkor már csak ilyen erős szövetséges kell neked! Hahaha! - fejtette ki kissé elvont elképzelését, kicsit sem izgulva, hogy esetlegesen valamelyikük megsértődne ezen.


// Egyszerű de nagyszerű feladatok!
1. Reagáljátok le a haditervet, amin már nem lehet változtatni!
2. Töltsétek el az estét/éjszakát Varjúpihenőben, étel, bor és Lord Staunton társaságában!
3. Ébredjetek fel és a seregeket készítsétek fel az indulásra.

Szokásos kérdéssel kéréssel etc. keressetek nyugodtan //

Végül csak kisebb sereg verődött össze, mint amennyire előzetesen számolt a lovag. Szerencsére Lord Staunton is megtámogatja őket jó pár katonával, annak ellenére, hogy eleinte húzta a száját a kérdése hallatán. Érdekes alak a ház ura, mintha csak szeretne kötekedni, de a kötelességét pontosan tudja és aszerint cselekszik. És a taktikája is tetszetős, a gyors győzelemhez mindenképp cselhez kell folyamodni.
- A királynék nevében is köszönjük a segítségét, Uram! - tett eleget az illő protokollnak a fiatal férfi.
- Holnap reggel elindítom a saját és Varjúpihenő seregeit északnak. Biztos vagyok benne, hogy Darklyn kémek is vannak a környéken.
Hiába jó ugyanis a terv, el kell hitetni. És persze arra is illik figyelni, hogy a csatára visszaérjenek a fiúk, különben csúnya vereség lehet a vége. Térképen mutogatja az uraknak, miként gondolja csapata mozgásait.
- A lovasokat elindítom mihamarabb. Ők gyorsan visszaérnek. Fél napi lovaglás után nyugatnak fordul az egyik szárny és errefelé kerülnek vissza Alkonyvölgy felé. A lovadok másik felét a tenger felé fordítom, hogy innen zárjanak rá Lord Darklyn seregeire. Az íjászokat is megindítom a gyalogosok nagy részével, ők az erdőkön keresztül, néhány fős csapatokban jöjjenek vissza, szerintem. Az ostromgépeket kisebb személyzettel itt hagynám, vigyék Lord Velaryon parancsai szerint Dun Fort irányába. El kell hitetni, hogy tényleg ostrom készül, csak viszonylag jelentéktelen erőkkel.
Ser Rydan biztos benne, hogy Lord Darklyn is a nyílt színi csatát választja majd, mintsem beszoruljon hosszabb időre a várába. A lovasság és a visszaérő íjászok, talpasok majd feléjük billentik a mérleg nyelvét.
- Nem tudom, mi a terve a királynéknak Alkonyvölggyel. - válaszolt az öreg kérdésére, bár egy kissé megdobogtatta a szívét a kérdés, azért igyekezett higgadt maradni.
- Volt szó ilyesmiről is. A Targaryenek hűséges házakat szeretnének a hátuk mögé. A Darklynok pedig hivatalosan lázadók. Persze végül az is lehet, megtartják maguknak, vagy odaadják másnak. Ehhez joguk van.
És ezeket tényleg így is gondolja. Sűrűn Lord Velaryonra pillant, ahogy a kissé bódult Lord belemerül a zagyva fecsegésbe, s apró fejcsóválással jelzi, ne is foglalkozzon vele. Tudja jól ő is, az ősi Valyria vérét nem szívesen keverik az andalokéval azok, akik ezért magasabb rendűnek gondolják magukat. De gondolatait nem tárja a többiek elé, inkább egy kitérő választ tesz.
- Gondolom Lord Velaryon húgának akad kérője bőven, én pedig egyelőre egy közönséges lovag vagyok.
No meg egykori tanítója, Orys Baratheon példáját követve, lehet ő is jobban járna az egyik Darklyn leánnyal. Az örököse megkérdőjelezhetetlenül Alkonyvölgy ura lenne.
Ser Rydan még kiissza kupáját, majd elnézést kérve a többiektől elvonul, hogy nyugovóra térjen. A holnapi nap fontos lesz, nem engedheti meg előtte a tivornyázást. Szobájában még tervezget kicsit. Jeffary itt marad az ostromgépekkel. Az ő lovasait Aden vezeti, ő ügyes és tapasztalt harcos. A Staunton-lovasokat maga veszi kézbe. Úgy véli, az egész ütközetet a lovasság fogja eldönteni. Gregorra bízza a gyalogosokat, Grenn pedig az íjászokat felügyeli, hogy mindenki fel tudjon állni, mire csatába kell avatkozni.
Az éjjel nyugodtan telt, nem zavarta senki, de ébredés után úrrá lett a fiatal férfin egy nyomasztó érzés. Ez most teljesen más lesz, mint bármelyik eddigi csatája. Mintha azok csak mesék lennének, ez pedig véresen komoly. Bár a tétje is nagy. Felöltözve egyből a táborba lovagolt és kiadta a parancsokat. Embereinek megadta, kit kell követni, parancsokért kit kell keresni, ha ő épp nincs a közelben, hiszen így a sereg egy időre szétszakad. Amint lehet meg is indít mindenkit és reméli, nem jön közbe semmi váratlan.