Véntölgy

Kevesen lettek volna, akik el tudták volna hinni, miszerint tizenkét évet követően azután, hogy a Gardener-ház megbukott, még voltak olyanok a Síkvidéken, kik nehezményezték a Tyrell fennhatóságot. Mivel a birodalmon belül a stabilitás megbomlott, tekintve I. Aegon Targaryen és a sárkányok halálát, valamint az Essosban forrongó helyzetet, egyesek úgy vélték, vissza szeretnék állítani a régi rendszert, mikor még Westeros legburjánzóbb és leggyönyörűbb vidékét saját királyai uralták. A hírek gyorsan terjedtek szerte az országban, miszerint titokzatos személyazonosságú vezető, aki Zöldkirályként emlegette magát, régi veteránokból, illetőleg egykori fanatikus Gardener lojálisokból összeverbuvált valamiféle sereget, hogy annak segítségével hódítsa vissza a sárkány királynéktól az egykor önálló közigazgatási rendszerként működő Síkvidéket. Természetesen, ebbe a legtöbben nem egyeztek bele, ezért Aenys király nevében, aki első volt nevén, a Koronaföldekről elküldték Lord Searys Velaryon-t a következő céllal: társuljon Lord Eadwig Bulwer-rel, valamint Lord Addam Hightower-rel egy kisebb sereggel oldalán Véntölgy alatt, majd a flottájukkal hajózzanak át Tölgypajzs szigetére, megtörni a lázongó katonákat.

Lord Addam Hightower száz talpas katonát, száz íjászt, huszonöt nehézgyalogost, ugyanannyi alabárdost és számszeríjászt, öt felkent lovagot, valamint szintén annyi hadihajót hozott magával, amelyekhez hozzátartoztak az ostromkellékek, mik egy faltörőkosban, s négy ostromlétrában mutatkoztak meg. Lord Bulwer csatlakozhatott hozzá az úton, mely egyenesen Véntölgyig vezetett. A sátrak hosszan sorakoztak a kastélytól nem messze, ám a hajók jóval távolabb állomásoztak, az erődítményhez legközelebbi tengeri kikötőben. Hightower ura kifejezéstelen arccal bámult egy térképet, amelyen kirajzolódott a Síkvidék. Tekintetét leginkább Tölgypajzs elhelyezkedésére koncentrálta. Még nem beszélték át a haditervet a másik két úrral, ettől függetlenül nem ártott elgondolkodni az esetleges hadmozdulatok lehetőségein. Egy lovag lépett be hozzá, Ser Foster.
- Uram, megérkezett Lord Velaryon is.- jelentette ki.
- Nagyszerű, éppen ideje volt. Eredj, hívd a sátramba Lord Bulwer-t is, szükség lesz rá a csata megtervezésében. Ha a Koronaföldekről érkezett barátunk készen áll, az ő megjelenésére egyaránt számítok. Most menj, közöld velük kívánságomat, ser!- osztotta ki a parancsot Addam, mire a páncélos vitéz bólintással jelezte megértését, ezt követően sietve távozott a helyiségből.
- Leány, hozass a leendő vendégeinknek egy hordó arborit, mellé néhány guriga sajtot!- utasította egyik cselédjét a Lord, aki egy fejhajtást megejtve útnak indult. A Déli Jelzőfény őrzőjének nem maradt más feladata, mint türelmesen várni a felbukkanó uraságokra.

A Targaryen pecsét… Útra kell hát kelnie Hullámtörő urának, Síkvidéken egy lázongás van kilátásban. Mostanában minden olyan gyorsan folyik. I. Aegon király és a sárkányok halálával sokan úgy gondolják, hogy megbonthatják a rendet és fegyelmet, lehetőséget érez a régi rendszer visszaállítására. Na, épp ezért van az ifjú Lord, hogy megcáfolja és kiirtsa a gondolatot az ilyenek fejéből. Az összeset meg kellett volna égetni amikor még lehetett, akkor biztosan nem lennének ilyen esetek.
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok keringtek Lord Velaryon fejében, amikor kisebb serege élén megérkezett küldetésének gyülekezőpontján. Ő fogja a műveletet irányítani, de leginkább felügyelni a műveleteket. Útközben sokat morfondírozott ezen, fejében végig Tölgypajzs sziget térképe és leírása járt. Hiába a legrosszabb döntések a hirtelen, gyors improvizációkból születik. Ha van ideje az embernek, hogy jól átgondolja a körülményeket, nagyobb esélye van a legtöbb veszélyforrást felkutatni. Ezek az emberek a „saját” földjükért harcolnak, nem holmi zsoldosok, a leghűségesebb egymásnak, és komoly veszély a Síkvidékre. Véntölgy volt a megbeszélt hely, ahol találkoznak, és onnan hajókon továbbutaznak. Kíváncsi társaira, hiszen egész életében szerette ő a gyeplőt a kezében tartani. Nem ismeri az itteni kultúrát, ha járt erre, az harc miatt volt, nem lehetett megállnia egy pillanatra sem. A menetet megállítva hátrafordult lovával és kiadta embereinek a parancsot:
- A kastély délnyugati oldalán verjék le sátrukat az emberek, csínyján a borral, a készletekről a nap végén jelentést kérek. A sereg fele váltásban lesz készenlétben. – mondta, majd Ser Jeremy Sunglass vezényelte a helyükre az embereket.
- Baaaaalra át! – rikkantotta el magát és megindult a kijelölt táborhelyük irányába, de mielőtt még elindult odafordult urához – Ha odaértünk, majd követem Lord.
- Nem fontos, küldetek embert, ha szükségem van rád, sötétedésig szeretném, ha meglenne a sereg készleteinek pontos feljegyzése. – válaszolta öreg lovagjának Searys, majd folytatta – A taktikai sátorban leszek, ha nagyon szükséges, viszont nem szeretném, ha zavarnának mikor gondolkodom.
- Igen is uram! – zárta röviden és tömören, majd ügetni kezdett a lovával a sátorhely irányába.
Lord Searys Velaryon egy pillanatig felmérte seregét és szemmel végigfutott rajta: 200 talpas, 150 íjász, 150 pikás, 100 könnyűlovas és 100 páncélozott gyalogos katonájával egyértelmű volt jelenléte. Eszébe kell juttatni azoknak a kutyáknak, hogy ki az uralkodó, és kit szolgálnak. Miután végigmérte őket két szolgálójával felkereste a taktikai sátrat. A szolgálók egy-egy hatalmas ládát cipelve követte urát, amit a két ház számára hozott ajándékként.
Belépett hát stratégiájuk megalkotásának szentélyébe, ahol már a két társa várta. Magabiztosan megindult először Lord Hightower irányába és bemutatkozott neki:
- Lord Searys Velaryon vagyok, a királyi család megbízottjaként érkeztem ide, hogy eltöröljük ezeket az aljas módon szervezkedő patkányokat. – fejezte be és bemutatkozott Lord Bulwer-nek is, majd intett a szolgálóknak – Fogadják tőlem ezt a kis csekélységet a családom nevében, remélem, hogy sikerült mindenkinek megtalálnom a megfelelő ajándékot.
Volt a ládákban minden, a gyerekeknek szép ruhák, játékok, voltak benne fegyverek és a két lordnak pedig egy-egy arany és ezüst színben pompázó pajzs, amiben a saját címerük foglalt helyet. Odasétált a térképhez és tanulmányozta a kis szigetet.
- Úgy gondolom, kezdjünk is bele amiért jöttem. Remélhetőleg nem számítanak ránk, így minél hamarabb át kell kelnünk a szigetre, a legközelebbi ponton. Ha nem lenne egyértelmű, mindenki a saját seregét vezeti, de a támadást én fogom vezetni. Mekkora ellenállásra számíthatunk, és legfőképpen milyenre? Nem szabad vakon belemennünk egy mészárlásba. Én azt javaslom, hogy két részre bontsuk a sereget: egy kisebbre ami kicsalogatja az ellenfelet, és egy nagyobbra amelyik szétzúzza a gerincét. – fejezte be hosszúra nyúló monológját, majd felnézett a térképről, jelezvén, átadja a szó jogát.
Ahogyan várt, felemelt egy poharat és lassan, kis kortyokban iszogatott a borból, amit kaptak.

Lord Eedwig a tegnap hajnalban áztatott földön menetelt csapataival. A sárba belemélyedő paták, illetve talpaktól hangos cuppogások kísérték útján. Megannyi embert választott ki, akik az ő védelmére felesküdtek. Most viszont a király segítségére kellett őket felhasználni, holmi lázadás leverésére. Gondolta a lord, hogy idők kérdése, míg egy irreguláris hadsereg fellázad a hódítók, s azok talpnyalói ellen. Sokaknak nem volt ínyére Aegon által kreált új államforma, na meg Síkvidék új uralkodó családját sem fogadták szívesen. Igaz a Gardener egyenesági leszármazottjai kihaltak, mégis sok családban ott volt a vérük. Hercegek, hercegnők házasságából kötött vérszerződések, melyek tovább hordozzák a kihalt királyság örököseinek nyomait. A Bulwer-ház fejét nem érdekelte, holmi családfakutatás ennek érdekében. Amíg a Targaryenek élnek, addig az ilyesfajta törtetések, úgy is ellesznek fojtva. Ráadásul már a Florent-ház, már évek óta takarózik felmenői fontosságával. Valószínűleg ő lenne az utolsó, aki igazolni tudná  Égikerthez való öröklési jogát. Lassan el kellett vonatkoztatnia gondolataitól, hisz volt némi probléma.
- Uram! Nagy baj történt, az egyik hajítógép elakadt. Véletlenül egy nagyobb, pocsolyába vezették. - jelentette aggodalommal telve, egyik lovagja. Bólintással jelezte Eadwig, miként felfogta a történteket, majd lovának szügyébe vágta sarkantyúját. A hadseregének elejét egy veteránlovag, idősebbik fia, s három felkent lovag alkotta. Aztán ellovagolt körülbelül húsz nehézlovas, valamint az őket követő szintén húsz könnyűlovas mellett. Utánuk jött az ötven páncélos gyalogos, negyven pikás, hetven íjász, illetve nyolcvan talpaskatona. A talpaskatonák között volt a két hajítógép, melyek közül az egyik elakadt.
- Kössetek elé még pár lovat, s legalább harmincan toljátok meg azt az átkozott gépezetet hátulról! Úgy toljátok meg, mintha ezzel lenyűgöznétek a két Targaryen királynét, s az ágyukban fogadna titeket e nemes tettért! - adta ki a parancsot Eadwig, mire jó pár minutummal később kisikerült húzni az eszközt. A hadsereg, eztán tovább indulhatott. Már jól látszódott Véntölgynél sátrazó torony, illetve a csikóhal. Mindkét család óriási volt a Bulwerekéhez mérten. A letáborozás után, Lord Bulwer, illetve legidősebb fia a fősátorban beszélgettek, mikorra egy hírvivő érkezett. Lord Addam a sátrába hívatta őt, bár a fiát nem hívta mégis reménykedett benne, miszerint őt is szívesen látják majd. Örökösét fel kell készítenie az uralkodásra, s ebbe a háború is beletartozik. A sátor előtt álló őrök beengedték a két feketekoronai férfit. Elsőként Hightower ura fogadta őket személyesen.
- Jó napot uram! Én Eadwig Bulwer vagyok, ő pedig a fiam William. Remélem nem baj, ha ő is részt vesz a megbeszélésen. - mutatkozott be formálisan, a Bulwer családfő urának, kit még nem volt szerencséje személyesen köszöntenie.
- Nagy megtiszteltetés, hogy megismerhetem Lord Addam! - rázott buzgón kezet, a sátor legfiatalabbik bent tartózkodója. Közben a Hightower-házat vazallusa pillantást vethetett a műveleti asztalra is. Hamarosan megérkezett, a Velaryon-ház képviselője is. Elősször bemutatkozott, eztán nagylelkűen ajándékkal halmozta el, a két másik családot.
- Maga igazán kedves Lord Searys! Bizonyára a gyermekeim értékelni fogják, nagylelkűségedet. - fejezte ki örömét Eadwig, s alaposan szemügyre vette a pajzsot, melyet személyesen neki ajándékozott. Igazán jó kovácsmunka volt, melyet megkellet becsülnie. Visszatérve a műveleti részhez, a Targaryen hű úr elmagyarázta tervét.
- Legfőképpen tengeri ellenállásra, persze hogyha sikerült Tölgypajzs flottáját megszerezniük, akkor vigyáznunk kell. Az ottani emberek, s hajóik megedződtek a Vas-szigetek fosztogatásaitól, így vigyáznunk kell velük. Továbbá bizonyára, a seregüket többnyire veteránok alkotják, kik már láttak csatamezőket, így kitartóbbak, illetve bátrabbak az átlag katonáknál. A sereg kis létszáma, s a hely ismerete miatt, az sem kizárt, miként kisebb rajtaütésekkel próbálják csapatainkat bomlasztani. - osztotta meg gondolatát, aztán leült az egyik székbe, s várta miként vélekednek erről.

Hightower ura továbbra is az asztalánál üldögélt, az egyik ifjú szolgálónak két ujjal intett, aki cserébe tintát, valamint papírost helyezett elébe.
- Parancsoljon, uram!- szólította meg. A szinte még gyermeki szemekben kis félelem mellett vágy égett arra, hogy Addam legalább egy hálás szóval illesse meg, s ezt a tekintete sarkából Óváros vezetője látta, csakhogy soha nem tartozott az alattvalókat túlságosan sokba néző nemesek sorába. Persze, eljátszotta a jóságos vezető szerepet, amikor megkívánta a szükség, viszont minduntalan a közösségi érdekeket helyzete az egyén föle. A dicsszomjazó kölyök ambíciói kimaradtak érdeklődésének köréből.
- Pihenhetsz.- jelentette ki rideg hangon, mire a fiatalember fejet hajtott. Sajnálatos módon nem kapta meg a jól megérdemelt elismerést, ugyanis lordjának sokkalta fontosabb dolgok nyomták a vállát, mintsem a kötelességüket teljesítő inasok magasztalása. A Jelzőfény őrzője levelet kezdett írni a családjának, ez fiát és leányát érintette, ugyanis bizonytalan volt benne, hogy mikor tud majd legközelebb hírt adni hollétéről, tevékenységeiről. Az utódainak leírta, miszerint épségben megérkezett a kijelölt helyre, fegyveresei közül senkinek nem esett bántódása az utazás alatt, s már igencsak kíváncsian várta a hadmozdulat többi kulcsszemélyének megismerését. Szerető szavakkal zárta az iratot, a végére pedig aláírását, majd összehajtván a papírt a Hightower-ház pecsétjét helyezte.
- Donald!- szólította meg a kényelembe helyezkedett fiút.
- Mi a parancsod, nagyuram?- kérdezte Donald, úgy lábra pattanva, mintha az élete függött volna a gyorsaságától.
- Küldd el ezt a levelet Hightower-be az egyik hollónkkal!- adta ki az utasítást Lord Addam, s a szolgáló kötelességtudóan nekilátott teljesíteni a neki szánt feladatot. Pillanatokkal később megérkezett Lord Bulwer, azonban társaságot hozott magával, ugyanis egyik fia, Willem, egyaránt követte a ház fejét. Addam felállt az asztaltól, szintúgy üdvözölte az újonnan érkezetteket:
- Lord Bulwer, az istenek hoztak! Sajnálom, amiért nem tudtam részt venni az esküvői ceremóniádon! Remélem, jókívánságomat azért megkaptad. Atyám tehetséges emberként beszélt rólad, amikor még élt.
Az utolsó mondatról nem lehetett eldönteni, Lord Addam gúnyolódott-e saját felmenőjén avagy csupán tényként közölte az édesapja idő előtti halálát? Szívesen fogadta a láthatóan izgatott Willem kézfogását.
- Szóval te is részt veszel az ütközetben, fiatal barátom? Nagyon helyes, feltételezem jó apád megbízik benned, valamint harci készségeidben. Becsüld meg a beléd helyezett hitet!- próbálta jó tanáccsal ellátni Lord Bulwer örökösét, nem sokkal később pedig betoppant a Targaryen-ház képviselője, méghozzá Searys Velaryon személyében.
- Üdvözöllek, mylord! Megtisztelnél vele, amennyiben kényelembe helyeznéd magadat itt!- köszöntötte a leendő csata irányítóját az óvárosi uraság, ezt követően olyan dolog követezett, ami kissé meglepte. Velaryon ajándékokkal halmozta el a síkvidéki előkelőket. Addam megcsodálta azokat a mestermunkákat, miknek tulajdonosai lettek. Ez a bőkezűség ismerősnek tűnt számára, méghozzá azokból az időkből, amikor Aegon hűséget esketett a Hightower családdal. Anno neki sem voltak feltételei, sőt az irányítás jogát az ősi családra hagyta, ami nem csekély adománynak minősült, amikor egy új dinasztia került a hét királyságot összefogó birodalom élére. Ezek szerint a nagylelkűség nem veszett ki a sárkányok által leginkább favorizált famíliáiból sem.
- Jóakaratod nem ismer határokat, uram.- tett egy mély bólintást Addam a Holdfény lovag irányába, pillanatokon belül neki is fogtak a haditerv megalkotásának. Először Searys, azt követően Eadwig ismertette a nézőpontját.
- Hogyha valóban a tenger felől kell nagyobb ellenállásra számítani, akkor az öt hadihajóm a rendelkezésünkre áll. Felszerelhetem őket íjászokkal, valamint a fedélzetet védő gyalogosokkal. Ebben az esetben vállalom a haderő kisebbik, különálló részének vezetését. Amennyiben ezzel sikerülne elterelnem őket a hullámokon, ti uraim partra szállhatnátok távolabb, s addig megostromolhatnátok Tölgypajzs várát. Kockázatos, de szerintem beválhat. Ha elkezditek az ostromot, azt a flottájuk sem nézheti tétlenül a vízen hánykolódva. Akár még nyílt terepre is kényszeríthetnénk az ellenállók egy részét.- tette hozzá az óvárosi arisztokrata, miközben ő maga szintúgy megízlelte az arbori nedűt, majd harapott hozzá némi sajtot.
- A Redwyne-ok legjobb bora. Nem dornei, viszont én nem iszok olyan vöröset, amit kecskékből fejtek.

Lord Velaryon örült annak, hogy ajándékai elnyerték újdonsült szövetségeseinek tetszését, és ezt kisebb mosollyal és néhány szóval nyugtázta:
- Remélem a hasznukra válik majd, jó egészséget kívánok hozzá mindannyiuknak. - fejezte be, majd visszasandított a térképre.
Ott volt mind a három család címeres jelzője, ami a csata megtervezésében segített nekik. Tetszett az ötlet, miszerint az ellenség nagy részét tengeren elvonva ostromolhatják meg a várat. Teljes káoszt szülhet, mikor a lázadó kutyák hajóinak vissza kell vonulniuk a várat védeni.
- Hát rendben. Akkor úgy gondolom uraim egyezségre jutottunk. Lord Hightower hajóival eltereli a figyelmet, mi pedig Lord Bulwer-rel partra szállunk itt, ezen a nem túl messzi, de félreeső helyen. Azt javaslom Lord Hightower, hogy valameddig üldözze a visszavonuló hajókat, majd utána szálljon partra, ahol leggyorsabban be bír csatlakozni az ostromba.- összegezte, majd tette meg a javaslatát a Holdfény lovag, majd leült.
Most, hogy már megbeszélték a haditervet kicsit elengedhette magát, leült, és egy kupa bort kért magának. Bár a vendégeskedésnek Északon van a legnagyobb hagyománya, meg kell vallania, jól érezte magát. Lassan kortyolva iszogatta a minőségi vöröset, és figyelte a többiek párbeszédét.
A két férfi nála korosabb volt, így kicsit bizalmatlanabb volt velük szemben. Többet láttak már mint ő, többet tapasztaltak, többet éltek. Ezt a bizalmatlanságát nem mutatta ki, viszont voltak kétségei azzal kapcsolatosan, hogy ha esetleg úgy adódna a helyzet, megszegjék a parancsát. Hisz ki hallgatna egy fiatalabb stratégára. Miközben ezen gondolkodott, kicsit összehúzta szemöldökét, kicsit gondterheltnek tűnt. Bár nem számított kifejezetten tapasztalt hadvezérnek, tehetséges volt a csatatéren való látásban. Általában minden eshetőségnek utánajárt, de ez most más. Az ellenség saját terepén kell harcolnia, amit ő alig, viszont a lázadók az utolsó fűszálig ismertek. Kevés idejük van hiszen nem hagyhatták, hogy még nagyobbra dagadjon az ellenállás, esetleg újabb házakat vonjanak be aljas tervükbe. Ezen gondolatok jártak a fejében, kicsit ha nem is bambult el, de elrévedt magában.
Miután befejezték elindult ismertetni a tervét Ser Jeremy Sunglass-nek. Az öreg harcos már várta őt a Velaryon sátorban.
- Hogy mentek a dolgok odabent uram? - tette fel kíváncsian a kérdését.
- Jól..jól.-válaszolt majd sóhajtott egyet Lord Velaryon- Nem lesz egyszerű Ser. Olyan lesz mintha a sötétben tapogatóznánk. Ami tele van méhkassal, és véletlenül leverünk egyet, nekünk annyi.
- Nyugalom uram, a katonáink a párjukat ritkítják, készen állnak az ütközetre, és minden eshetőségre. Csak annyi kell, hogy megtartsa a hidegvérét, és vezesse őket. - próbálta nyugtatni urát a veterán lovag.
Ezután Lord Velaryon elmagyarázta a tervet, amit megbeszéltek a többi úrral. Jeremy-nek nem volt ellenvetése, és ez nem csak azért volt mert félt volna Searys-tól. Ő volt az egyik legnagyobb kritikusa, amit bár az ifjú hadvezér néha rossz néven vett, de később rájött, hogy van a mondandóiban valami. Searys már majdnem kifordult a sátorból, amikor is Ser Sunglass utánaszólt:
- Majdnem elfelejtettem: holló érkezett Királyvárból!- adta át gyorsan majd ki is mentek a sátorból.
Lord Velaryon elrakta az üzenetet, és csak később olvasta el, ahol teljesen egyedül volt. Feltörte a pecsétet, majd olvasni kezdte a levelet akinek a feladója Rhaenys Targaryen volt. A Targaryen-ek közül őt kedvelte a legjobban, sokat beszélgettek és találkoztak régebben mindenféle ünnepségen, vagy esetlegesen egy Hullámtörőn lévő találkozás keretén belül. Miután Searys házának lordjává vált, jóval kevesebbet beszéltek egymással. A legutóbb 1 éve találkozott vele, és akkor is cnem sokáig maradhatott: újabb lázadás, amit el kellett intézni. Bár jóval öregebb volt nála, szépsége az idők múltán sem fakult meg. A levélben minden jó kívánságát és támogatását adta át a Lord Velaryon-nak. Megkérte, hogy mindenképpen vigyázzon magára. Jól esett a lovagnak a levél és meg is nyugtatta kicsit. Mikor a végére ért, a levelet a tűzbe dobra, ki tudja, ki kémkedhet errefelé...