Syril L. Hill

     


Név: Syrill L. Hill
Faj: Andal
Nem: nő
Kor: 22 éves
Titulus: I. Aegon fattyú leánya
Becenév,álnév: Syri, Syr, Ewalyn, Ewa, Lyn
Foglalkozás: Királyváradon kékvérű nemes kisasszonyként még nem volt szüksége foglalkozásra, apja halála után azonban az özvegy királynők durván bántak vele: Cselédként dolgoztatták, szakadt ruhákat adtak neki, s mezítláb szolgáltatták fel vele a bort a felsőbb körök összejövetelein, ünnepségeken. Olykor fenyítésben is része volt a lánynak, így nem sokkal később szökni kényszerült. A szökés utáni foglalkozása: szolgáló, segéd. Mindig más nemesek házában keresi magának a kenyérre valót.
Apja: I. Aegon(halott), édesanya: Ismeretlen, de több külső jegy is arra utal, hogy Lannister családból származik (Feltehetően még él), hitves: nincs, de mikor még Aegon élt, jegyesként egy kereskedelmileg erős család fiának szánta nőül, hogy e friggyel valamelyest megerősítse a Targaryenek pozícióját. A fattyú leány sorsával egyébként nem  foglalkozhatott annyit, mint szeretett volna, mivel Visenya és Rhaenys ezt nem nézte jó szemmel.
Lojalitás: Targaryen, később Lannister ( kijátszanám ezt a részt )
Felszerelés: Szökésekor Visenyától ellopott egy sokat érő nyakéket, hogy azt eladva pénzhez jusson később. Magával vitt még egy nemesi ruhát is, valamint egy egyszerű erdőjáró ruházatot tölgyfaszín utazóköpennyel és puha nyúlprémmel bélelt térdszárú csizmával. Apja fiókjából némi pénzt és egy ezüst pecsétgyűrűt is elcsent. Ezen felül még két sárkánymarkolatos rövid ikertőrt hord a szoknyája alatt a combjaira erősítve (melyet használni még nem igazán tud.)

Kinézet: Alacsony, törékeny teremtés, mégsem siklik át felette oly könnyedén az emberek tekintete: világos búzaszőke haja inkább a Lannisterekéhez hasonlatos, mi egyel több ok volt Rhaenysnek és Visenyának, hogy gyűlöljék a lányt. Ezen tulajdonságát bizonyosan édesanyjától örökölte. Büszke tartása, makacsul kunkorodó ajkai és huncut szemeiben viszont könnyedén felfedezhetőek a király vonásai. Íriszei nefelejcs kékek, szép kontrasztban világítanak sötétebb napbarnított bőrével. Léptei könnyedek, mögötte általában erdőzöld hosszú szoknya követi légies mozdulatait. Arca kedves, s mintha mindig mosolyogna úgy beszél szegényhez, nemeshez is egyaránt. Hétköznapokon egy szorosra húzott barna fűzőben látni, mely alá egy vállatlan zöld inget vesz. Ékszert sosem hord, s igyekezvén elfedni nemesi vonásait sokszor be is piszkítja arcát, hogy ha Visenya vagy Rhaenys katonáiba botlana akkor egyszerű paraszt leánykának higgyék. Derekára omló hosszú hajtengerét általában laza kontyba köti, s az sem zavarja, ha néhány néhány tincs kibomlik belőle. Haját sem fésüli selymesre, mint egykor, hiszen fent kell tartania az álcát, így nem egyszer csak azért vesz fésűt a kezébe, hogy szélfuttábbá varázsolja kócát. Fogai aprók, szabályosak, csak úgy, mint körmei, s ha egy értő szem megvizsgálná a kezét, akkor látná, hogy az bizony nem sepregetésre, kertészkedésre termett, hiába is próbálja azt az illúziót kelteni a lány.


Jellem: Jellemző rá a fiatalok kíváncsisága, szenvedélye. Telt ajkain állandó vendég a mosoly, mintha az égiek is úgy faragták volna az arcát, hogy mindig ott legyen a vidám görbület. Fiatal még, de az élet már megtanította arra, hogy mi az alázat. Gyakorta szerez magának pénzt azzal, hogy szeret énekelni és tud lanton játszani. Általában kedves teremtés, de mivel folyamatosan bujkálnia kell ezért zárkózott és barátságtalan eleinte az idegenekkel. Aki jobban megismeri az egy cserfes, mindig vidám ám néha rendkívül pimasz és feleselő lányt vélhet felfedezni benne. Szeret viccelődni, élcelődni másokkal, ugyanakkor tud komoly is lenni, ha rákényszerül. Hangja kellemesen magas tónus, beszéde pedig sokszor gyors, hadarónak tűnhet. Derűs hangulata könnyedén átragadhat a környezetében lévő emberekre.

Előtörténet:

A gyertya már leégett. Az utolsó viaszcsepp hullik az ébenfa asztalra, s én elhúzom a függönyt, hadd világítson be rajta a hold vékony sarlója. Engem nem zavar, ilyen szürke fénynél is írtam már számtalanszor...
Fekete tintába mártom a tollam hegyét.
Hogy is kezdődött? Tán nem is oly különös vagy méltó történet ez, hogy erre a sárgult pergamenre véssem.

Részlet Syrill Lannister naplójából...


Fattyú vagyok. Egy király és egy ismeretlen asszony pásztorórájából született kolonc. Persze jó atyám I. Aegon sosem éreztette ezt velem. Talán még lányaként is szeretett. Mindig jól bánt velem, kedves volt, elhalmozott ékszerekkel, ruhákkal, fordulhattam hozzá bármivel. Úgy nőttem fel, hogy nemes kisasszonyként bántak velem a körülöttem lévők...vagy legalábbis azt az illúziót keltették, de egy tündérmese sem tart sokáig, nem igaz?  Az ifjak kezet csókoltak, a hölgyek keresték a társaságom, azonban mindig láttam a szemükben csillanó hamis fényt, hallottam suttogásukat: Fattyú...
S mint olyan, sok közöm nem volt a politikához, mégis volt egy család ki szívesen fogadta volna, ha ifjabbik fiához nőül adnak, erre azonban sosem került sor...szerencsére. De ez csak mellékes információ, eddigi életem pár említésre sem méltó sora-e naplóban.
Atyám, Aegon nem oly régen rejtélyes körülmények közt elhunyt. Sejtésem szerint a Baratheon ház keze van a dologban, de utána járni nem tudtam a dolognak, mert e naptól életem gyökeresen megváltozott.
Visenya és Rhaenys mindig is gyűlöltek. Nem is titkolták sosem, csupán megtűrtek a kastélyban maguk mellett. Most azonban, hogy megözvegyültek lemondhattam a fényűző életmódról... " Fattyú, az oroszlán fattya! Az ellenségé!" Kiabálták többször is, de ekkor még nem értettem. Szeretett szobámat, tárgyaimat, szép ruháimat, mindent elvettek tőlem és a kastély hideg alagsorába költöztettek. Eztán az a "megtiszteltetés" ért, hogy egyszerű pohárnokká avanzsálódtam...

Lecseppen a tinta. Talán túl erősen nyomtam rá a tollat... Egy ronggyal megtörlöm a végét s folytatom az írást.

Szóval szakadt ruhában, megszégyenülve, mint egy cseléd elláttam a rám rótt feladatokat, söprögettem, takarítottam, kihordtam az asztalhoz amit csak a nemes urak megkívántak. Fizetségül a tányéron hagyott maradékot mindig megkaptam, de az étel volt mi miatt a legkevésbé szenvedtem. Ha ügyetlen voltam, vagy összetörtem valamit sosem maradt el a dorgálás.
De persze nem neheztelek én senkire. Nem vagyok én olyan haragtartó. Tiszteletreméltó, bátor királynők mindketten, s amennyit hallottam ( hallani engedtettek) uralkodásukról igazságosak is voltak. Csupán az én jelenlétem ébresztette fel a sárkányt.

Felállok az asztaltól, belenézek a kopottas antik tükörbe... Arcom, tekintetem és mosolyom mind a tiéd apám. De szemeim és hajam kié? Felsóhajtok, majd visszaülök és újból kezembe veszem a hattyútollat.

Úgy döntöttem, hogy nem maradok tovább királyváradon. Nem akartam megvárni, míg valaki engem is eltesz láb alól, mint apámat. Hallottam már hogy végzik a szülő nélkül maradt királyi fattyúk s nem ilyen sorsot képzeltem el magamnak. Így hát egy éjjelen megszöktem. Mindent gondosan elterveztem, habár nem hittem, hogy sikerrel járok majd. Pénzre volt szükségem, ezért az egyetlen szobát melyet nem őriztek ott próbálkoztam. Megboldogult atyám álmát már nem kell, hogy őrizze senki, így  sokkal egyszerűbb dolgom volt az ő hálótermében. Itt kinyitva a fiókot értékes dolgok után kutattam. Annyira siettem, hogy nem is figyeltem mi akad kezem ügyébe máris bedobtam a tarisznyám aljára. Így tettem szert egy pecsétgyűrűre, Visenya egyik opálokkal kirakott nyakékére, két sárkány markolatos ikerpengére, valamint találtam még egy érdekes dolgot. Miközben a tárgyak között kutattam, tapogatóztam véletlenül kinyitottam egy kis rejtett fiókot is az asztallap alól, s annak tartalma a lábam elé hullott. Egy boríték, Aegonnak címezve, rajta a Lannisterek feltört pecsétje. Felvettem, s kíváncsiságtól hajtva el akartam olvasni, hogy mi áll benne. Erre azonban nem volt időm, mert a folyosóról léptek zaját hallottam. Sietősen eltettem a levelet, majd amilyen gyorsan csak tudtam elhagytam a szobát. Még épp időben, mert mikor már messzebb jártam hallottam ahogy elhaladnak az ajtó előtt.
Sok értékem így nem volt ezeken kívül, csupán egy mélykék bársony ruhát vittem magammal, melyeket az ünnepélyekre vettem fel oly régen, de azt is csak azért, hogy eladva majd pénzhez juthassak, valamint egy egyszerű, kényelmes erdőjáró felszerelést, amiben majd könnyen a hosszú út elé nézhetek. Persze nem ebben hagytam el a kastélyt, hiszen miféle álca lett volna az? Még hetekkel ezelőtt elcsentem az istállóban dolgozó szolgáló leány egyik szakadt ruháját, melyet kiakasztott száradni a napra. Ezt öltöttem magamra, arcomat bepiszkítottam, ezüstszőke hajamat felkötöttem és addig-addig töröltem belé a kandalló kormát, mígnem fekete leánnyá nem változott a tükörben szembenéző lány előttem. Oly tökéletesre sikerült az álcám, hogy ez meg is ijesztett. A további már gyerek játék. Fogtam magam és az istállóba mentem, hogy ott a lovak mellett a szalmán hajtsam álomra a fejem s várjam meg a hajnalt, mikor erre járnak a katonák. Ahogy sejtettem, a reggel járőrözők hamar észrevettek.*
- Hallod, leány? Itt nem aludhatsz! Szedd össze magad és tűnj el!
Mondta unottan a cserzett arcú fickó. Eléggé álmos volt ahhoz, hogy ne is vegyen jobban szemügyre. Csak erre vártam. Szó nélkül kaptam fel a tarisznyámat, s a városkapu felé indultam amit pont előttem ki is nyitottak a napszámosoknak. Hát ennyi volt, s a kastélyban még csak fel sem ébredtek, de én már kint vagyok.
Egy álló napon keresztül gyalogoltam, mire úgy éreztem, hogy elég messzire jutottam ahhoz, hogy pihenőt tartsak egy tisztáson. Megfürödtem, lemostam magamról a mocskot, elhajítottam az álruhát és saját gúnyámba bújtam. A piacról loptam magamnak ánizs kenyeret, meg egy szelet szárított húst mely energiát adott, hogy tovább folytassam az utam. Észak felé indultam, ezt bizonyosan tudom, habár térképem nem volt, de éreztem az egyre hűvösbödő időt.
Egy valami már régóta fúrta az oldalamat, s most hogy erre volt is időm, kezembe vettem az apámnak címzett borítékot és olvasni kezdtem. Száguldott a szemem a sorok között, az elejét át is ugrottam, hiszen azok mindig csak a bevezető udvariaskodásról és talpnyalásról szólnak, ez a levél azonban személyesebb hangvételű volt, s egy részlete különösen megragadta a figyelmem.

" ... Hozd hát hozzánk a lányt, ha ott nincs biztonságban. Itt már mindent elrendeztem az ügy érdekében, senki nem tudja rajtam és legbizalmasabb embereimen kívül. Udvarhölgy lesz, Ewalyn néven, ki a tengeren túlról érkezett egy feltörekvő nemes családból. Ha fattyú is, de a gyermekünk."

Ekkor elállt a lélegzetem is. Nem vettem biztosra, hogy rólam van szó, hiszen más is lehet rajtam kívül még. Talán vannak testvéreim is? Az aláírás T. Lannister volt. Nem tudom ki lehet ez a nő, de az bizonyos, hogy apám szeretője volt. Csak akkor deríthetem ki az igazságot, ha megkeresem őt. A kereséssel azonban sokat kell várnom. Visenyáék keresni fognak, s talán évekbe telik majd mire azt hiszik, hogy meghaltam. Bizonyára sajnálják is, ahogy bántak velem, talán meg is változnának, ha visszamennék, de sosem érezném őket igazi családtagnak. Eldöntöttem, hogy nem megyek vissza, szolgálólánynak állok valahol, hogy valamivel pénzt keressek.
Tovább haladtam észak felé. Szekerekre ugrottam fel, gyalogoltam napokon keresztül, rögtönzött munkáért cserébe lóháton is utazhattam egy darabig, mígnem elértem egy fogadóba. Fáradt voltam, s kint az éjszakák sokkal hűvösebbek voltak, ezért jobb szerettem volna egy melegebb helyen meghúzni magam. Egy idős asszony, ki szájában valami levelet rágcsált sietett elém.
- Segíthetek?
- Megszállnék itt. Hosszabb időre.
Mondtam miközben körülnéztem. Népszerű helynek tűnt, rengeteg ember fordult meg itt, s bizonyára sok dolga akadt a fogadós asszonynak, mivel nem is láttam más kisegítőt, felszolgálót.
- Hát fizetni tudsz-e?
Kérdezte, s rám villantotta kusza fogsorát melyet kékes árnyalatúra festett a keserű levél melyet rágcsált.
- Akár előre is.
Mosolyogtam az asszonyra, s átnyújtottam neki az asztalon három aranysárkányt, mire ő készségesen elsietett s forró teával, levessel jött csak vissza. Ráharapott az egyik érmére, majd lesöpörte az asztalról zsebének mélyére s már fordult is meg, hogy az újabb vendéggel foglalatoskodjon, de én szóval tartottam.
- Egymaga foglalkozik a vendégekkel? Nehéz dolog lehet.
Megfordulva csak habozva bólogatott, s végigmért fürkésző tekintetével.
- Egy ilyen forgalmas napon igazán elkélne a segítség, még a végén megfájdulna a dereka a sok igyekezetben. Teszem azt egy fiatal, szorgalmas ember segítsége.
Folytattam mondandómat, s tudtam jól, hogy fáj a dereka, hiszen bicegve sétált már elém is az asztalok között.
- Nincs pénzünk felszolgálóra, konyhasegélyre és egyebekre.
Zárta le ennyivel a dolgot, s ismét hátat fordított nekem.
- Nem is szükséges a fizetség. Ha ad szállást, ételt akkor dolgozok egy nap az első vándortól az utolsóig.
Erre újfent visszafordult, s most komolyabban szemügyre vett magának. Ráncolta homlokát miközben gondolkodott, s belülről rágta ajkát. Vívódása kiült arcára, szarkalábai elmélyültek, majd elégedetten csettintett nyelvével.
- Ejj legyen! Miry úgy is lebetegedett, úgyhogy nem bánom, de próbaidőt kapsz csak leány! Meglátjuk a te derekad hogy bírja majd a folyamatos igénybevételt, mert hogy szüneted itt nem sok lesz, az hét szentség! ... Mi a neved?
Kérdezte, s ekkor jutott eszembe, hogy nem is gondolkodtam még azon, hogy milyen mesével álljak elő, mikor ilyetén kérdésekkel faggatnak.
- Ewalyn. Ewalyn Llane.
Böktem ki az álnevet, mely rögtön eszembe ötlött, s az égiekhez fohászkodtam, nehogy tovább kérdezősködjön. Nem is tette szerencsére, csak rosszalló pillantással nézett rám, majd sarkon fordult.
- Egyél, igyál, aztán megmutatom a szobádat. Pompára ne számíts, saroklakó hálószövőkre viszont igen.
Megkönnyebbülve dőltem hátra és kifújtam magam. Pontosabban ki kell találnom majd a háttértörténetemet, de annyira fáradt voltam, hogy még arra sem voltam képes, hogy a kezem felemeljem a kanálért.

Fél év múlva...

Még mindig a fogadóban dolgozok. Annak ellenére, hogy nem ilyen körülményekhez szoktam királyváradban szeretek itt lenni. Korán kelek, segítek a konyhán, olykor a pult mögé is beállok. Sosem gyanakodott még senki, hiszen mindig odafigyelek, hogy  piszkos legyek, déli akcentussal beszélek, s úgy teszek, mintha nem tudnék olvasni és a térképet sem ismerném. Azért nem tettem le arról, hogy megkeresem a nőt, ki a levelet címezte atyámnak. T. Lannister. Bár azt sem tudom, hogy él-e még úgy érzem közöm van hozzá.
Mindig figyelem a Lannister házból való katonákat, próbálom kihallgatni amit beszélnek. Talán egyszer itt hagyom ezt a fogadót és valamelyik nemesebb ház szolgálatába állok. Remélem az arany oroszlánok lesznek azok, hogy végre otthon érezzem magam. Addig meg csak Ewalyn LLane vagyok. A leány a fogadóból.

Miután leírom a pontot a kezembe veszem a naplót, megfújom rajta a tintát, hogy hamarabb száradjon. A fogadói szobám ablakán besütő sápatag fénynél hosszasan eltűnődöm. Vajon hogyan folytatódik majd Ewalyn Llane története?
Gondolok egyet, kitépem a papírt a naplómból, s összegyűröm.