Surik Falker

Név: Surik Falker
Faj: Elsők
Nem: Férfi
Kor: 35
Titulus: Felderítő
Foglalkozás: Harcos
Család: Ismeretlen
Lojalitás: Sötét Szikla vad törzs (A Jég folyó klánból kiváló vadak alapították.)
Felszerelés:
Fegyver: Egy egykezes, ütött-kopott fejsze és egy rendkívül éles tőr
Páncél: Teljes bőrvért, rókaprém köpeny


Kinézet:
Keménykötésű, jól megtermett harcos. Vörösesszőke, csapzott haja és szakálla, talán még vadabb kinézetet kölcsönöz neki, mint az a valóság. Hasán három, meglehetősen csúnya vágás éktelenkedik, amit a bőrvért kiválóan képes elfedni. Bal kulcscsontja egy törés alkalmával elmozdult, így kissé kijjebb helyezkedik el. Azt, hogy a külleme alapján vonzónak nevezhető-e, csupán ízlés dolga.

Jellem:
Árvaként nevelkedett, ami minden egyes tettéből kivehető. A törzs hiába nevelte sajátjaként, az atyai szigor és egy anya ölelő karjának hiánya, mély nyomokat hagyott benne. A múlni nem akaró bizonyítási vágya felnőtt korára sem apadt, ahogy a folytonos parancs megkérdőjelezése sem. Határozott jellem, kinek már csak a klánja és a harc maradt. Az idő múlásával kegyetlenné és hideggé vált. Viszont emellett kreatív és intelligens. Ezerféleképpen eltudja képzelni ellenfelei halálát és, ha lehetőségében áll, választ is egyet közülük.

Előtörténet:

"Árvaként nevelkedtem egy törzsben, mi ellen gyermeki éveim során, végig lázadtam. Gyűlöltem magam azért, ami vagyok és azért, ami nem. Csak a férfivá érésem hajnalán ébredtem rá, hogy mi a célom az életemben. Az igazság azonban nem hozta magával a szabadságot vagy az örömöt, csak keserűséget, ami mára csak kósza emlékfoszlányként villan elém, akárhányszor a fejszémért nyúlok..."

Ifjúkor:
Sokat gondolok anyámra és apámra, pedig egyetlen emléket sem őrzök róluk. Rogall, a törzsünk vezetője, gyermekként több ezerszer osztotta meg velem születésem történetét. Megannyi alkalommal füleltem, mikor arról mesélt, hogy az egyik felderítés alkalmával, füstöt láttak a távolban. Nem sokkal később, egy férfi rohant feléjük, vértől ázottan, teljesen bekékülve a fagytól. Lábai remegtek, többször is térde rogyott, de a kezében tartott valamit, amitől semmi áron nem kívánt megszabadulni. A felderítők elébe siettek, ahonnan már tisztán látták, hogy egy gyermeket tart a kezében. Biztos helyre vitték őket és tüzet raktak, hogy a férfi és a gyermek újból felmelegedhessenek Azonban csak a gyermek élte túl. A vérben úszó férfi, még habogott valamit a gyermek fontosságáról, miszerint ő a törzsének utolsó tagja és Rogall klánjára bízza sorsom, majd kialudt benne a szikra. Így lettem hát a Sötét Szikla klán megbecsült tagja. A múltam iránti kíváncsiság, azonban még mindig gyötört. Többször is érdeklődtem a törzsbe kerülésem napjáról a többi felderítőnél, kik közül néhányan állították, hogy az ismeretlen férfi, a tábortűz melegéig többször is habogott atyámról, de szavai a fagyos szél süvítésében, szinte érthetetlennek bizonyultak.

A férfivá válás küszöbén:
Elérve a felnőttkort, a kissé megfásult Rogall próba elé állított, úgy egy tucat velem egykorúval együtt. Felderítőként küldtek ki minket a Falhoz közel, hogy hírt hozzunk a varjak fészkéből. Nem volt szokatlan, hogy a törzs próbára tette az ifjakat, Rogall egyszer elmesélte a saját próbáját, melyben pusztakézzel kellett megküzdenie egy thennel. Ehhez képest, mi még szerencsésnek is éreztük magunkat.
Az út során két fivért és egy nővért veszítettünk, kik gyengének bizonyultak a faggyal szemben. "Gyenge és hasztalan mindaz, kiben csak a tűz melege képes tartani a szikrát." - mondta mindig Rogall. Szerencsére egyetlen barátom Grorik, elég erősnek bizonyult, hogy tartsa az iramot. Hosszú és fájdalmas út vezetett az Elsők Ökéig, min áthaladva, először láthattam, hogy mit jelent az igaz gyűlölet. Varjú felderítőket pillantottuk meg a távolban, ami meglehetősen különösnek számított a Faltól ily távol.
-Bizonyára eltévedtek. - szólalt fel egy nővérünk.
-Tudjuk mi a dolgunk... - vetette oda Grorik, majd kardját előrántva megrohamozta őket. Amint észrevettek, megváltozott bennem mindaz, mit a haragról hittem. Társaim tekintetéből a vérszomj és a gyűlölet sugárzott, ahogy eszeveszett sebességgel rohantak az ellenségnek. Az ellenséghez közel érve, az ő szemükben sem tükröződött más. Ugyanaz az elvakult düh uralta a szívüket, mint társaimét. Én egy amilyen hájas, olyan harcedzett varjúval kerültem szembe, kinek minden suhintását az érzelem vezette. Könnyedén kitértem a vágások elől, mitől a férfit csak még jobban elöntötte a méreg. Az ügyetlen, vad hadakozása, meglehetősen ostobának tűnt, ahogy egyre jobban elfeledte mindazt, mire kiképezték. Gyors rohamot indítottam és minden erőmet összeszedve, a fejébe hasítottam a fejszém. A hájas varjú arcvonásai két részre szakadtak, ahogy a fejsze utat hasított magának. Elfojtottam magamban az öklendezés gondolatát és egy nagyot nyelve rohantam tovább, a harc sűrűjébe. A következő varjún már látszott, hogy nem ismeretlen számára a harc tudománya, amit az is bizonyított, ahogy előttem vágta fel egyik társamat. Rögvest próbáltam lesújtani, mihelyst társam hullaként rogyott össze. Ez a varjú, azonban közel sem bízta el magát. Laza mozdulattal hárította pajzsával a csapásomat és támadásomat kihasználva, mellkason rúgott, mitől én tehetetlenül hulltam a földre.
-Vadak. Mind egyformán élnek és halnak. - köpött ki. A bennem is egyre inkább elhatalmasodó gyűlöletnek, ezúttal nem tudtam parancsolni. Habzó szájjal, akár egy thenn, pattantam fel és rohamoztam meg. Még éreztem a kardjának élét, ahogy vágást ejt a hasamon és önteltségének maszkja mögül hangosan felnevet. Arra viszont nem számított, hogy a másik kezemben lévő tőrrel egy hatalmasat döfök a szemébe. Újra a földre hulltam, de ezúttal nem bántam. Megéreztem a saját vérem ízét és soha többé nem állt szándékomban. A félszemű varjú, tébolyult módjára kezdte hasítani a levegőt, engem keresve. Másik szemébe túl sok vér ömlött, hogy tisztán lásson, de közel járt hozzám. Még kétszer eltalált ugyanott, mint előtte, míg végül Grorik hátulról eltörte a nyakát. Könnyű halálnak véltem ahhoz képest, amit én szántam neki, de örültem egy baráti arcnak. Hatan tértünk vissza a törzsbe, ami Rogall szerint kiváló teljesítmény, ha azt is hozzávesszük, hogy a varjak felderítő csapata tizenöt főből és veteránokból állt....

Felnőttkor:
Rogall felett azóta eljárt az idő. Szenilissé vált és mindene lett a thennekkel és a varjakkal való küzdelem. Grorikot kinevezték a felderítők élére és engem is beosztottak alá. Megtanultam harcolni és eggyé váltam a könyörtelenséggel. Az a sok elvágott torok, a megannyi felhasított varjú és thenn csak emlékké vált mögöttünk és még nem ért véget...

Az egyik felderítő, ki ott volt a feltűnésem napján, halálos ágyán az arcomba mosolyogva lehelte ki utolsó szavait: "Ugyanaz lesz a véged, mint apádnak...Rogall a bolondját... a bolondját..." Szavaitól kétely támadt bennem a gyermekként ezerszer hallott mesével kapcsolatban. Grorikkal eltávolodtunk egymástól, mostanra ideje nagy részében Rogall tanításait hallgatja. Egyedül maradtam, de egyedül is szembefordulok mindennel, miben hittem, ha egyszer rájövök az igazságra.

Jól és igényesen fogalmazott előtörténetet olvastam, helyesírásilag korrekt, az életút izgalmas. Azon kívül, hogy én egy minimálisan hosszabbat vártam volna el, semmi bajom nincs az előtörténeteddel. Ennek ellenére ELFOGADOM, kezdő vagyonodat pedig 0 Aranysárkányban állapítom meg, ami a Pénzrendszer szerint így van leírva:
- Vad Törzsfőnökök: 0 Aranysárkány (Nincs szükség pénzre, de 3000 főnyi sereggel kezdhetnek, akik vadakból állnak)
- Vadak: 0 Aranysárkány (nem vásárolhatnak egységet)

Ezután csak annyi a dolgod, hogy készítsd el a Karakterlapodat!

Jó szórakozást, és sok sikert a Trónok Harcához!